Számos katonai és civil áldozata van a legújabb harcoknak

Luhanszk/Kijev |

<p>Az újabb heves kelet-ukrajnai harcoknak számos halálos és sebesült áldozata van a hadsereg és a polgári lakosság körében egyaránt.</p>

Vladiszlav Szeleznyov, a terrorellenes hadművelet szóvivője azt közölte, hogy a felkelők keddre virradóra több térségben támadták az ukrán hadsereg állásait, ami ukrán részről több halálos áldozattal járt. Andrij Liszenko, az ukrán Nemzetvédelmi és Biztonsági Tanács szóvivője szerint az elmúlt egy napban 6 ukrán katona halt meg, és 13 megsebesült.

Az UNIAN ukrán hírügynökség arról adott hírt, hogy Amvrosziivka térségében a felkelők Grad sorozatvetővel lőtték az ukrán állásokat, két ukrán katona meghalt, hatan megsebesültek. Az orosz határtól 20 kilométerre fekvő, a szakadárok kezén lévő Sznizsnében legkevesebb négy civil veszítette életét egy légicsapás következtében. A felkelők szerint ezt egy ukrán harci gép hajtotta végre, Kijev azonban határozottan cáfolta a vádat, és Oroszországot tette felelőssé. Liszenko szerint cinikus provokáció történt.
 

Egy, az Interfax által idézett szakadár szóvivő szerint a légicsapásban 10 ember veszítette életét. Ukrán kormányilletékesek azonban azt hangsúlyozták, hogy minden repülést leállítottak azóta, hogy hétfőn - az ukrán hatóságok szerint egy orosz területről indított rakétával - lelőtték az ukrán légierő An-26-os szállító repülőgépét, fedélzetén nyolc emberrel.

Dmitro Timcsuk szakértő, a Katonapolitikai Kutatások Központjának vezetője szerint a nyolc személy közül ketten fogságba estek, a többiek sorsa ismeretlen - jelentette az Ukrainszka Pravda című ukrán lap. Szerhij Kravcsenko luhanszki polgármester nemzeti gyásznapoknak nyilvánította július 15-16-17-ét azoknak a békés polgári áldozatoknak az emlékére, akik az ukrán hadsereg tüzérségi támadásainak estek áldozatául. Állítása szerint csupán az elmúlt három napban 17 civil halt meg, 73 pedig megsebesült. Az elmúlt 24 órában az ukrán tüzérségi támadásokban 8 civil veszítette életét, köztük egy gyerek. A sebesültek száma ugyanebben az időszakban 52 volt, köztük 4-en gyerekek.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?