Szakértők szerint veszélyes Putyint sarokba szorítani

Budapest |

<p>Veszélyes lehet Vlagyimir Puytin orosz elnök sarokba szorítása az ukrajnai helyzettel kapcsolatban, ugyanakkor a válság intenzitása csökkent az elmúlt időben - hangzott el egy az ukrajnai helyzetről rendezett beszélgetésen, csütörtökön Budapesten.</p>

Az Euro-atlanti Integráció és Demokrácia Központ (CEID) által rendezett eseményen Rácz András, a CEID munkatársa kiemelte: nem látni, befagyott konfliktus lesz-e az ukrajnai válságból, de az biztos, hogy az elmúlt hónapokban csökkent az intenzitása. Ugyan nem érvényesül tökéletesen a tűzszünet, de szeptembertől csökkent a harcok intenzitása Kelet-Ukrajnában - mondta.     Közölte: a nem reguláris haderők sosem tudnak tartósan megtartani egy területet a reguláris erőkkel szemben, és ez az orosz szeparatistákra is igaz. A fontosabb gócpontok között említette a donyecki repülőteret, amelyről - bár már nem működik valódi repülőtérként - a  szeparatisták nem tehetik meg, hogy lemondanak.     Rácz András szerint az ukrán erők nagy veszteségeket szenvedtek, ezért a részükről kizárt a katonai megoldása konfliktusnak. Ugyanakkor az orosz erők is jelentős veszteségeket könyvelhetnek el, még ha hivatalosan nincsenek is jelen Ukrajnában - mondta.     Arra is kitért, hogy Moszkva hatalmas politikai és gazdasági árat fizet az ukrán válságért.     Úgy látja, az ukrajnai átalakulást illetően nagyon lassan mutatkoznak meg az eredmények, türelmesnek kell lenni, mert nincs más lehetőség, mint támogatni a jelenlegi elitet, amelyet "többé-kevésbé demokratikusan többé-kevésbé megválasztottak" az emberek.     A szakértő megjegyezte: az ukrán válság nem hasonlítható a térség befagyott konfliktusához, a transznyisztriai helyzethez, mert Transznyisztriában az identitás része, hogy nem fogadják el Moldova irányítását, míg Kelet-Ukrajnában nincs identitásbeli alapja a különállásnak.     Gyarmati István, a Demokratikus Átalakulásért Intézet (ICDT) elnöke úgy vélte, vannak határai az orosz agressziónak, és már közel állunk ezek eléréséhez. A legveszélyesebb forgatókönyv ugyanakkor az lehet, ha Vlagyimir Putyint sarokba szorítják, mert akkor kiszámíthatatlanul, agresszíven viselkedhet - mondta.    Megjegyezte: mindazonáltal a világpolitikában jelenleg nem Oroszország jelenti a legnagyobb veszélyt, hanem az iszlám fundamentalizmus, amelyet elsősorban az Iszlám Állam testesít meg.     Deák András, a Magyar Tudományos Akadémia Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont Világgazdasági Intézetének tudományos főmunkatársa arról beszélt, hogy Moszkva nem mutat rugalmasságot a gázszállítást illetően, egyértelművé tette, hogy csak akkor ad gázt Ukrajnának, ha az rendben fizet, ingyen biztosan nem. Ha viszont nincs gond a fizetéssel, Oroszország mindenképpen szállít gázt - mondta.     Úgy vélte, jelenleg az Ukrajna és a Nyugat - elsősorban a Nemzetközi Valutaalap - közötti együttműködésen múlik, Ukrajna tud-e fizetni.     Deák András szerint mindenképpen szükség lenne legalább egy szektorra az ukrán gazdaságban, amely a növekedés forrása lehet, de egyelőre nem látszik, melyik szektor tölthetné be ezt a szerepet. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?