Szakértők szerint nem profi bűnözők Nyemcov gyilkosai

Moszkva |

<p>A Borisz Nyemcov orosz ellenzéki politikus megölésének felderítésében részt vevő szakembereknek és a szakértőknek megoszlik a véleménye a gyilkosság indítékairól, de abban egyetértenek, hogy nem profi bűnözők hajtották végre a bűncselekményt - írta a Kommerszant című orosz napilap hétfői számában.</p>

A tekintélyes politikai-üzleti újság forrásai szerint a "profizmus hiányára" utal, hogy az elkövetők közel sem megbízható, több mint 20 éves fegyvert és lőszereket használtak, valamint életben hagyták a tanút.     A lap megtudta: a múlt pénteken 23 óra 35 perckor többen is bejelentették a rendőrségi 02-es hívószámon, hogy lövések sebesítettek meg valakit a Bolsoj Moszkvoreckij-hídon. A gyilkosság 23 óra 31 perckor történt egy videofelvétel szerint. Az első rendőrautó tíz perc múlva a helyszínen volt. A kiérkező rendőrök Borisz Nyemcovot holtan találták.    Az orosz sajtóban már szombaton este megjelent az a videofelvétel, amely szerint a gyilkos valószínűleg lesben állt, majd autóval elmenekült. Az is látható, hogy többen elmentek a feltételezhetően már halott Nyemcov mellett, gyalogosan és gépkocsival is, de csak néhányan álltak meg.    A legfőbb tanú Anna Durickaja ukrán fotómodell, aki Borisz Nyemcov társaságában volt. Néhány járókelőt is kikérdeztek, de az általuk elmondottak nem sokat tettek hozzá a nyomozás addigi eredményeihez - mondták a vizsgálók. Azt ugyanakkor kiderítették, hogy Nyemcovék alig indultak el a Kreml lábánál kezdődő Bolsoj Moszkvoreckij-hídon, amikor egy férfi - aki társai jelzésére indulhatott el feltétezhetően a híd aljától, és annak az oldalában lévő lépcsőn jutott a közelükbe -, hátba lőtte a politikust. A hat lövésből négy találta el Nyemcovot, egyik a szívén, az okozta a halálát.    A Kommerszant azt is megtudta, hogy a homályos, távoli felvételt nem a hatóságok által kihelyezett utcai térfigyelő kamera, hanem a TV Centr orosz televízió kamerája készítette, amelyet azért helyeztek el ott a Bolsoj Moszkvoreckij hídra és a Kremlre irányítva, hogy híradóikban háttérként használják a mozgóképeket.    A térfigyelő kamerák egy része nem működött javítás miatt, a többiek felvételei pedig homályosak voltak.      Azt is megírta a Kommerszant, hogy Durickaja a sokkhatás alatt nem tudta megnevezni még a márkáját sem annak az autónak, amellyel a gyilkos elmenekült. A rendőrség ugyan azonnal lezárta a város határait, nagyon sok gépkocsit ellenőriztek, s bár forró nyomon nem találtak az elkövetőkre, a kutatást folytatják.    A gyilkos valószínűleg Makarov-típusú pisztolyt vagy Izs-típusú átalakított gázpisztolyt használt, amelyet azonban nem dobott el. A helyszínen talált 9 milliméteres kaliberű lőszerhüvelyek vizsgálata szerint 4 lövedék 1986-os gyártmány, azok egy cseljabinszki gyárban készültek, további két lövedék 1992-es gyártású a tulai lőszergyárból. Mindez azt bizonyítja a szakértők szerint, hogy a gyilkosság előkészítői "úgy kaparták össze" a lőszereket.    A Kommerszantnak a rendfenntartóknál lévő forrásai szerint a Nyemcov-gyilkosság elkövetésének módja is arra utal, hogy azt nem profi bűnözők követték el, sőt azt sem zárják ki, hogy a végrehajtók azt sem tudták, kit kellett megölniük.    Az újság emlékeztet arra, hogy az orosz hatóságok több lehetséges indokot is vizsgálnak, így a Borisz Nyemcov helyhatósági képviselői, illetve üzleti tevékenységével összefüggő okokat is kutatják a gyilkosság hátterét vizsgálva.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?