Szakértő: a válságkezelési kudarcok segítik a szélsőséges pártok megerősödését Európában

Budapest |

<p><span style="font-size: 12px;">A szélsőséges pártok megerősödését segítik a gazdasági és a migrációs válságra adott elhibázott és lassú válaszok, vagyis párhuzamos válságkezelési kudarc figyelhető meg Európában - mondta Gálik Zoltán, a Corvinus Egyetem docense az MTI-nek.</span></p>

Emlékeztetett: 2008-2009 óta tendencia a szélsőséges pártok európai megerősödése. A világgazdasági válság európai következményeire adott elhibázott, lassú válaszok a politikai elit ellen bizalmatlanságot szültek - tette hozzá, hangsúlyozva, hogy emellett a tendencia okának tekinthetők azok a gazdasági problémák is, amelyek a válság következtében keletkeztek, és nem oldódtak meg. E problémák között említette, hogy a fiatalok munkanélküliségét főként a dél-európai országokban nem tudták kezelni, ahol szintén több szélsőséges párt jelent meg.

Jellemzően szélsőséges, radikális és populista pártok a bal- és a jobboldalon egyaránt kihasználják a helyzetet - mutatott rá, példaként említve Görögországot, Franciaországot, Dániát, Svédországot és Belgiumot.
    
Gálik Zoltán szerint e pártok a társadalmakon belüli törésvonalakat is kiaknázzák: azt, hogy nagyobbak a társadalmi különbségek azokban az országokban, amelyeket a válság jobban érintett.
    
Az elemző hangsúlyozta: a szélsőséges pártokat segítik a migrációs válságra adott elhibázott és lassú válaszok is, vagyis "párhuzamos válságkezelési kudarc" figyelhető meg Európában. Az idegengyűlölő pártok kihasználják a politikai elit gyengeségét, "alternatívát próbálnak kínálni a meglévő politikai rendszerrel szemben". Emellett az Európa-ellenes retorika is nagy szerepet játszik a népszerűségük növekedésében, ami összefügg azzal, hogy nem megfelelő a válságkezelés.
    
Kérdés, hogy mennyire legitimálhatják magukat ezek a pártok, hiszen több kísérletet is tettek már arra, hogy a kormányba bekerüljenek vagy azt kívülről támogassák - magyarázta. Ahhoz viszont, hogy ez megtörténhessen, maguknak is változniuk kell. Több szélsőséges párt, amely korábban idegengyűlöletet szított, most "megpróbál kulturáltabb lenni", a hatalom közelébe férkőzni, és már egyáltalán nem, vagy csak részben követi a korábbi ideológiáját. Ilyen például a francia Nemzeti Front vagy az Egyesült Királyság Függetlenségi Pártja.
    
A szakértő arra is kitért, hogy a menekültkérdés miatt szinte minden nyugat- és kelet-európai országban teret nyertek ezek a szélsőséges pártok.
    
Gálik Zoltán szerint kérdéses, hogy a szélsőséges pártok teljesen átrendezik-e majd az országokban a választási preferenciákat. Hatalomra egyelőre nem nagyon tudnak jutni ezek a pártok, de "koalícióra kényszeríthetik a hagyományos politikai elitet" maguk között, vagy polarizálhatják a pártrendszert. Utóbbira példa a múlt hétvégi szlovákiai választás, ahol a szélsőségesek megjelenésével "nem tudnak rendesen koalíciót kötni a mainstream pártok", és így destabilizálódik a politikai rendszer - mondta.
    
A szakértő arról is beszélt, hogy Barack Obama elnöksége alatt az Egyesült Államok viszonylag sikeresen kihasználta a válságkezelésben szerzett előnyöket, mégis sokan elégedetlenek a válságkezeléssel. Így ebben az esetben is az elégedetlenség, a politikai elittel szemben érzett düh lehet az oka Donald Trump republikánus elnökjelölt-aspiráns népszerűségének.
    
Bár a demokraták nem igazán megosztottak a Hillary Clinton és Bernie Sanders közötti kiélezett verseny ellenére sem, az látszik, hogy "a konzervatív elitbe vetett hit megroggyant az elmúlt időben", a szélsőség azért tud terjedni, mert az emberek elégedetlenek a pártelittel - mondta. Hozzátette: a mostani helyzetből viszont nem kell következtetéseket levonni, mert az amerikai pártrendszer - az európai helyzettől eltérően - egyelőre stabil.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?