Szakáll nélkül, civil ruhában menekülnek a dzsihádisták

Moszul |

<div>Ahogy szorul a hurok, az Iszlám Állam fegyveresei leborotválják szakállukat és civil ruhában menekülnek az iraki városból.</div>

Egy szemtanú elmondta, a dzsihádisták teljesen megváltoztatták külsejüket, el akarnak vegyülni a helyiek között, majd megszökni a városból. Több szemtanú is elmondta, hogy a városban eddig a dzsihádisták jóváhagyásával tevékenykedő szíriai kereskedők a hadművelet kezdete óta egyik napról a másikra eltűntek. [[{"type":"media","view_mode":"media_large","fid":"252429","attributes":{"alt":"","author":"TASR/AP-felvétel","class":"media-image","height":"331","title":"","typeof":"foaf:Image","width":"480"}}]] Az iraki kormányerőket már mindössze öt kilométer választja el Moszul sűrűn lakott, belső kerületeitől. A városban nincs internet, egyetlen tévéadás sem fogható. A városban már tisztán hallható a fegyverek zaja, és az Iszlám Állam ellen harcoló nemzetközi koalíció harci gépei is mind alacsonyabban húznak át a város fölött. Mind a helyiek, mind amerikai katonai források arról számoltak be, hogy az Iszlám Állam sok fegyverese elhagyta Moszul keleti részét, és a várost kettészelő Tigris folyó nyugati partjára vonult vissza. [[{"type":"media","view_mode":"media_large","fid":"252430","attributes":{"alt":"Inni azért adnak nekik","author":"TASR/AP-felvétel","class":"media-image","height":"350","title":"Inni azért adnak nekik","typeof":"foaf:Image","width":"480"}}]] Az iraki kormány 25 ezer embert mozgósított a város visszafoglalására, az Iszlám Államnak pedig mintegy 3–5000 fegyverese lehet még Moszulban. A legnagyobb gondot a házilag készített pokolgépek és a szélsőségesek által alkalmazott gerillataktika okozza az előrenyomuló kormányerőknek. A robbanóanyaggal megrakott autókat ráadásul újabban nem vezetik a nyílt utcán kilométereken át, hanem lesből támadnak velük, az utolsó pillanatban, meglepetésszerűen kihajtva, épületek takarásából vagy belsejéből. Moszulban és környékén körülbelül 1,5 millió ember él. Az ENSZ adatai szerint eddig mintegy kilencezren menekültek el a harcok elől. „Egyelőre kevés a menekült, mert a Moszulért folyó igazi csata még nem kezdődött el. Hatalmas menekültáradatra számítunk, és a nemzetközi közösség által küldött segítség elmarad a korábban ígérttől. Ha semmi nem változik, katasztrófa lesz” – hangsúlyozta az iraki hadsereg egyik magas rangú tisztje.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?