Szabadságra bocsátották Dél-Afrikában a barátnője meggyilkolásáért elítélt Oscar Pistoriust

oscar pistorius

Szabadságvesztése felének letöltése után feltételesen szabadságra bocsátották pénteken a Dél-afrikai Köztársaságban Oscar Pistorius paralimpiai futóbajnokot, akit barátnője 2013-as meggyilkolása miatt ítéltek 13,5 évi börtönbüntetésre 2016-ban.

Pistorius 2013. februárjában, Valentin-napon pretoriai otthonában lőtte le barátnőjét, Reeva Steenkampet, állítása szerint azért, mert betörőnek vélte.

A most 37 éves Pistorius 2014-ben kezdte meg börtönbüntetését, de fellebbezése eredményeképpen 2015-ben házi őrizetbe került. A bíróság végül 2016-ban emberölés vádjával jogerősen is börtönbüntetésre ítélte.

Pistoriust, büntetésének 2029. decemberi lejártáig egy felügyelő tisztviselő fogja szemmel tartani, akit az egykori paralimpikonnak tájékoztatnia kell, ha munkát keres, vagy új lakcímre költözne. Emellett Psitoriusnak indulatkezelési terápián kell részt vennie, közösségi szolgálatot kell végeznie, 5 évig nem fogyaszthat alkoholt, és nem tarthat kapcsolatot a médiával büntetésének lejártáig.

A helyi média értesülései szerint Pistorius nagybátyja pretoriai házában fogja letölteni büntetése maradék részét. Dél-Afrikában szabadlábra helyezést követően az elítélteknek nem kell nyomkövetőt viselniük.

Dél-Afrikában a legsúlyosabb bűncselekmények elkövetői abban az esetben nyújthatnak be kérelmet szabadságra bocsátásuk érdekében, ha jogerősen kiszabott büntetésük legalább felét már letöltötték. Az Atteridgeville Büntetőintézet illetékes bizottsága novemberben döntött Pistorius szabadságra bocsátása mellett, miután a világhírű sportoló már csaknem 9 évet letöltött büntetéséből.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?