Szaakasvili a közös elnökjelölt

Tbiliszi. Mihail Szaakasvili lesz a grúz radikális jobboldali ellenzék közös jelöltje a január 4-ére kitűzött elnökválasztáson – jelentették be tegnap Tbilisziben.

Tbiliszi. Mihail Szaakasvili lesz a grúz radikális jobboldali ellenzék közös jelöltje a január 4-ére kitűzött elnökválasztáson – jelentették be tegnap Tbilisziben. Szaakasvili saját pártját, a Nemzeti Mozgalmat, valamint a Nino Burdzsanadze ügyvezető államfő, volt parlamenti elnök vezette Grúz Demokrata Pártot képviseli majd az előrehozott választáson. Az, hogy az Eduard Sevardnadze volt elnök eltávolításáért közösen fellépő pártok választása a 35 éves, jogász végzettségű Szaakasvilire esett, azt jelenti, hogy – az eddigi híresztelésekkel szemben – Burdzsanadze asszony nem indul a választáson. A Nemzeti Mozgalom és a Burdzsanadze-demokraták tegnap közleményben jelentették be: úgy döntöttek, hogy az ország számára kritikus helyzetben, az állam érdekeit szem előtt tartva félreteszik nézeteltéréseiket, s együtt indulnak a küszöbön álló parlamenti választáson. Szaakasvili legfontosabb feladatai közül kiemelte Grúzia és Oroszország kapcsolatainak rendezését. Bejelentette, hogy az előrehozott parlamenti választásokat is január negyedikén tartják.

Már korábban bejelentette indulását az elnökválasztáson Temur Sasiasvili volt elnöki tanácsadó és Dzsumber Patiasvili egykori kommunista vezető. Igor Georgadze, a grúz titkosszolgálat volt vezetője is beszáll az államfői tisztségért induló harcba. Őt Sevardnadze ősellenségének tartják, azzal gyanúsították, hogy ő szervezte meg a balul sikerült 1995-ös és 1999-es merényleteket az államfő ellen, és külföldre menekült a megtorlás elől.

II. Alekszij, Moszkva és egész Oroszország pátriárkája, orosz ortodox egyházfő, valamint három kaukázusi vallási vezető találkozott tegnap Moszkvában, hogy megvitassák a kaukázusi, különösen a grúziai stabilitás megerősítésének kérdését. A találkozón II. Ilja grúz ortodox pátriárka, II.Karekin örmény katolikosz és Allahsukiur Pasa-zade sejkuliszlám, a kaukázusi muzulmánok vallási vezetője vett részt. A grúz pátriárka szerint a kaukázusi helyzetet jelenleg a „sem háború, sem béke” kifejezés jellemzi.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?