Sürgős pénzügyi támogatást kérnek az iraki kurdok az Egyesült Államoktól

Washington |

<p>Sürgős pénzügyi támogatásra van szüksége a félautonóm iraki Kurdisztánnak egyebek közt az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista szervezet elleni harc finanszírozására - mondta Falah Musztafa Bakir kurd külügyminiszter az AP amerikai hírügynökségnek adott interjújában csütörtökön az Egyesült Államok fővárosában.</p>

Az Iszlám Állammal való háború költségeinek a fenntartását és az 1,8 millió menekült ellátását az olaj világpiaci árának esése mellett nem tudja az iraki kurd terület egyedül vállalni - mondta a kurd külügyminiszter. Hozzátette, a kurd fegyveres erők, a pesmergák tagjai augusztus óta nem kaptak fizetést. 

Hangsúlyozta, az Egyesült Államok vagy szövetségeseinek a segítsége nélkül a pesmergák harca az IÁ ellen akadályokba ütközhet.
    
Bakir, a kurd területek amerikai képviselője és más kurd tisztviselők a Fehér Házban, a Pentagonban, a külügyminisztériumban és a kongresszusban találkoznak amerikai kollégáikkal.
    
A külügyminiszter elmondása szerint a Pengatont arra kéri, hogy segítsen a kurd harcosok költségeinek támogatásában. A pesmergák fizetése és egyéb költségei évi mintegy 2 milliárd dollárba  kerül a félautonóm terület kormányának. 
    
A kurd tisztviselők abban reménykednek, hogy az amerikai külügyminisztérium vagy a humanitárius és menekültsegélyeket nyújtó Egyesült Államok Nemzetközi Fejlesztési Hivatala (USAID) a menekültek ellátásában segít Kurdisztánnak. Ennek összegét a Világbank 1,4 milliárd dollárra becsüli. 
    
Denise Natali, a National Defense University Irak-szakértője szerint dicséretes a kurdok IÁ elleni harca, és az is, hogy több százezer menekültről gondoskodnak. Ugyanakkor felhívta arra a figyelmet, hogy Kurdisztánnak reformokra van szüksége, ugyanis a korrupció, a pénzügyek rossz kezelése, és a bürokrácia is hozzájárul a jelenlegi fiskális problémákhoz. 
    
"Dollármilliárdokat kerestek. Hova tűnt az a sok pénz?" - tette fel a kérdést Natali, utalva arra, hogy Bagdad 2014-ben megegyezett az iraki kurd terület kormányával az olajszállításról. A megállapodás értelmében a kurdok az iraki olajipari minisztérium fennhatósága alatt exportálják az olajt, a bagdadi kormány pedig cserébe az éves költségvetés 17 százalékát juttatja Kurdisztánnak, és további 1 milliárd dollárral támogatja a pesmergákat az IÁ elleni harcukban. 
    
Megfigyelők szerint az olaj világpiaci árának csökkenése miatt azonban Bagdad forrásai is megcsappantak, ami miatt a kurdoknak is kevesebb pénz jut.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?