Súlyos baleset: honvédségi konvoj járművei ütköztek az M7-esen

autópálya
Budapest |

A Magyar Honvédség egyik katonai menetoszlopa szenvedett közúti baleset az M7-esen Székesfehérvárnál hétfőn. A balesetben öten sérültek meg, egy fiatal katona elhunyt - közölte a Honvédelmi Minisztérium (HM) az MTI-vel.

 

A közlemény szerint két sérültet mentőhelikopterrel a MH Egészségügyi Központba szállítottak, négyet a székesfehérvári kórházban látnak el. Azt írták: a tehergépjárművekből álló konvoj a Bátor Harcos 2019 gyakorlatra ment Hódmezővásárhelyről a Magyar Honvédség Központi Gyakorló- és Lőterére, Veszprém-Újmajorba.

Az ütközésben civil gépjármű nem sérült meg, a baleset okait a rendőrség vizsgálja.

Pápai Eszter, a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense korábban azt közölte: hat jármű ütközött össze az M7-es autópálya Balaton felé vezető oldalán, a 64-es kilométernél, Székesfehérvárnál, emiatt teljesen lezárták az utat.

Délután a rendőrség honlapján azt írták: továbbra is tart a műszaki mentés. Az autópálya 59-es és 64-es kilométere közötti szakaszán, a forgalmi helyzet miatt veszteglő gépjárművek részére a rendőrség feloldotta a forgalomkorlátozást és a belső sávon megindult a forgalom, de a legfrissebb hírek szerint még mindig 15 kilométeres a torlódás.

Az érintett útszakaszt továbbra is az agárdi lehajtónál, a 7-es számú főúton kerülhetik el - közölték.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?