Sült csirke, nemzeti körettel

PELLE JÁNOS

Mind a két alkotásnak Mi, jobbikosok a címe, és azt hivatott bemutatni, hogy Vona Gábor párthívei a világ legaranyosabb emberei: család- és bizonyára vendégszeretők, tisztelik a magyar nemzet évezredes hagyományait, békére és harmóniára vágynak.



Aki ezeket az állításokat kétségbe vonja, csak uszíthat és vádaskodhat: ki hiheti, hogy ez a bizalmat gerjesztő idős pár rokonszenves fia, tűzrőlpattant menye és aranyos unokái társaságában akár a légynek is képes ártani? A lakásban, ahol nemzedékek találnak egymásra, néhány diszkrét jelzés árulkodik a jelenlevők identitásáról: a falon feszület, mellette üveg alatt, keretben Nagy-Magyarország térképe (mind a hatvannégy vármegyéjével), a polcon kicsi, ámde sikkes turulszobor, és az asztalon, az étvágygerjesztő sült csirke körül nemzetiszínű köret. Fehér krumlipürében sárgarépadarabok és zöldborsó, ami kiteszi a nemzeti trikolórt. Ugyanezek köszönnek vissza a borospalack nyakán, amit felbontás előtt mutogat hitvesének a derék jobbikos. Arról, nehogy valaki megzavarja a családi harmóniát, amit a terített asztal és a túláradó szeretet látványa sugall, a rend utcán álldogáló, mosolygó oszlopa gondoskodik: a reklámfilm megható jelenete, amint a jobbikos férfiú kiinteget az utcán álldogáló egyenruhás közegnek, akinek mellén jól látható felirat hirdeti, hogy „csendőrség”. Meg kell a szívnek szakadni.

A Jobbik békés, mosolygós arca

A Jobbik kampánystábja kevés újat hozott ezzel az óriásplakáttal és filmmel a reklámpszichológiába. Azok, akik mindezt kitalálták és megvalósították, ugyanazzal a módszerrel próbálják eladni a nemzeti-radikális pártot, amelyet a mosóporoknál, a dezodoroknál vagy a lábgomba elleni kenőcsnél is alkalmaznak. Ha ezeket a csodaszereket megveszed és használod, azon nyomban megváltozik az életed, rendbe jönnek az emberi kapcsolataid, sikeres és boldog leszel. A politika nyelvére lefordítva: ha a Jobbikra szavazol, jó eséllyel tagja lehetsz a jómódú középosztálynak, biztonságban, gond nélkül, szeretetben élhetsz. A párt érzelmileg telített szimbólumai (a turulmadár, a történelmi térkép, az előző nemzedék tagjainak fotói) csak egyfajta nosztalgiatárgyként tűnnek fel. Valahogy úgy, ahogy már a hetvenes–nyolcvanas években megjelentek a polgári lakásokban, ahol csak annyi üzenetük volt: „Ilyenek vagyunk, ilyen az ízlésünk, kinek mi köze hozzá?”

A jövőre, a Jobbik által megvalósítandó programra csak a derék, mosolygós csendőr utal, akinek a személye utópiát vegyít a nosztalgiába. Ismeretlen egyenruhát hord, és a jövőből integet, üdvözli a családi összejövetelt. (Gondolom, a párt „spindoktorjaiban” felmerült, hogy kakastollas kalap is legyen rajta, meg szuronyos puska a vállán, de ezt aztán elvetették mint túl nyilvánvaló utalást hordozó rekvizitumokat.)

Itt a Jobbik békés, mosolygós arca. A párt, amelyik nem keresi a konfliktusokat, és szelíden, a múlt értékei mentén visz magával bennünket… de hova is? Abba a világba, amelyről gőze sincs senkinek, de amelyről a huszadik század lidérces és nyomasztó tapasztalatai alapján csak a legrosszabb sejtéseink lehetnek. Hamis és álságos idillt sugall, a legrosszabb fajtából. Elhallgatja, hogy a négy év alatt, amíg Vonáék ellenzékben politizáltak, mindvégig alattomosan uszítottak a kisebbségek, mindenekelőtt a cigányok és a zsidók ellen. Igaz, az antiszemitizmusukat igyekeztek „anticionizmusnak” álcázni, mert azért a politikai illemszabályokat nem akarták megszegni. A Jobbik az a párt, melynek nincs komolyan vehető gazdasági programja, viszont a szociális demagógiában felülmúlhatatlan. Karácsony előtt kettős kereszteket állít országszerte, de még a kereszténységhez való kötődése is hamis: konfliktusba keveredett szinte az összes hazai egyházzal, és még nyugati szélsőjobboldali pártok is kiközösítik, mert az iszlám szövetségesének tartja magát.

A leghatékonyabb a negatív reklám?

A Jobbik óriásplakátja és reklámfilmje azt sugallja: mi mások vagyunk, mint a többi párt. Nem veszekszünk, nem támadjuk az ellenfeleinket, békére és egyetértésre törekszünk. Üdítő színfoltként próbálnak megjelenni a sok, lejárató propagandaanyag között, melyek ilyenkor, a négyévenként esedékes országgyűlési választás előtt ellepik a köztereket és az internetet. Az MSZP Orbán Viktort és Simicska Lajost tünteti fel közellenségként, a Fidesz egy bohóccal és Hagyó Miklóssal súlyosbítva jeleníti meg a „baloldali triászt”, Mesterházyt, Bajnait és Gyurcsányt. További, hasonló felfogású plakátokra és reklámfilmekre is számíthatunk, hiszen a pártok kampánymenedzserei tudják, hogy a leghatékonyabb reklám választások idején a negatív reklám. Ezt pedig a közönség réges-régen meglevő sztereotípiáira érdemes építeni.

Gátlástalanul használható a széles körben hangoztatott közhely, hogy minden politikus korrupt, amit aztán a versengő pártvezérek minden további nélkül kivetíthetnek egymásra. Hiszen nincs olyan kormánypárt, melyet közpénzek felhasználása körüli vádakkal ne lehetne „mutyigyanúba” keverni. És persze a szociális demagógia is pompásan felhasználható lejáratási céllal: emlékezetes, hogy az MSZP 2002-ben egyebek mellett azzal nyert választásokat, hogy a Fideszt azzal vádolta, ellopta a tizenharmadik havi nyugdíjat.

Mennyit hozhat négy év „szájtépés”

A „karaktergyilkos”, versengő nagy pártok mellett mekkora tér nyílik 2014. április 6-án a kisebbeknek? Személy szerint szeretném, ha legalább négy párt bejutna a parlamentbe, köztük az LMP és a Jobbik is. Utóbbi azért, mert úgy tűnik, a magyar szélsőjobboldal még mindig „kezelhetőbb”, ha parlamenti pártként működik, és a vezetői felelősséggel tartoznak a tetteikért, mint ha tüntetéseket szerveznek, menetelnek és úgy uszítanak. Ahogy 2002 és 2010 között tették, amikor még nem volt képviseletük az Országgyűlésben.

Más kérdés persze, hogy a Jobbik hány szavazatot kap. A 16,7%, amit Vona Gábor pártja a 2010-es választásokon, nyolcévi MSZP– SZDSZ kormányzás után szerzett, okkal keltett riadalmat itthon és külföldön. A jelenlegi közvélemény-kutatási adatok ennél kevesebbet jósolnak nekik: négy év „szájtépés” az ellenzéki padsorokban amortizálta a Jobbikot. Bízzunk benne, hogy van olyan fogás, amit a magyar választók, miután megízlelték, még egyszer nem nyelnek le ugyanolyan lelkesen, mint négy éve. Még nemzetiszínű körettel sem.

A szerző magyarországi publicista