Strauss-Kahn Franciaországba tart

Washington |

<p>Elhagyta csütörtökön washingtoni otthonát Dominique Strauss-Kahn, az IMF volt vezérigazgatója, akit a múlt héten mentettek fel a szexuális bűncselekmény vádja alól, hogy az esti párizsi járattal New Yorkból a hazájába repüljön.</p>

A 62 éves közgazdász-politikus, akit a májusban kirobbant botrány előtt Nicolas Sarkozy francia elnök legesélyesebb potenciális kihívójának tartottak a 2012-ben esedékes választáson, a felesége, Anne Sinclair társaságában tér haza. Az asszony mindvégig kitartott Strauss-Kahn mellett, miután az egyik New York-i szálloda szobalánya, Nafissatou Diallo szexuális támadással vádolta meg a férjét.
Noha a helyszínen talált nyomok szerint az orális aktus valóban megtörtént a szállodai szobában, a guineai bevándorló Diallo múltjában és vallomásában az ügyészség szerint több olyan kétes elem is található, amelynek alapján a nő verziója a történtekről hiteltelennek minősült. Mivel így nem lehetett megállapítani, hogy a nő erőszaknak engedelmeskedve, avagy önként engedett Strauss-Kahnnak, az illetékes büntetőbíróság ejtette a vádakat.
Az ellenzéki francia Szocialista Párt az októberi előválasztáson dönti majd el, hogy kit indítson hivatalos elnökjelöltjeként Sarkozy ellenében. A CSA közvélemény-kutató intézet szerint a franciák 53 százaléka nem szeretné, ha Dominique Strauss-Kahn indulna az elnökválasztáson.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?