Stoltenberg: továbbra is támogatást kell nyújtani Ukrajnának

Jens Stoltenberg

Mivel továbbra sincs jele annak, hogy Oroszország a békére törekedne, folytatni kell az Ukrajna számára nyújtott támogatásokat – jelentette ki a NATO főtitkára Brüsszelben a tagországok védelmi minisztereinek kétnapos tanácskozását követően szerdán.

Jens Stoltenberg sajtótájékoztatóján üdvözölte több szövetséges ország nehézfegyverekre és katonai kiképzésre vonatkozó felajánlásait és arra ösztönözte a tagországokat, folytassák Kijev megsegítését.

Közölte, hogy a tagországok szakminiszterei a kétnapos tanácskozáson újabb lépést tettek az elrettentés és a védelem fokozására. Megegyeztek abban is, hogy közös koordináció révén fogják javítani a létfontosságú infrastruktúrák, köztük a tenger alatti infrastruktúrák védelmének fejlesztését. A közös koordinációs egység működése meg fogja könnyíteni az együttműködést az ipari szereplőkkel, és összefogja majd a legfontosabb katonai és polgári érdekelt feleket – mondta.

Tájékoztatása szerint a miniszterek tárgyaltak arról is, hogy miként lehetne növelni a fegyver- és lőszerkészletek feltöltését biztosító ipari kapacitást, amelyre – elmondása szerint – minden eddiginél nagyobb szükség van, tekintettel arra, hogy a szövetségesek példátlan támogatást nyújtanak Ukrajnának.

Szavai szerint az intézkedések tükrözik azt a valóságot, amit Oroszország agresszív viselkedése, a terrorizmus tartós fenyegetése, és a Kína által támasztott kihívások jellemeznek.

A főtitkár továbbá sürgette Törökországot, hogy ratifikálja Finnország és Svédország NATO-csatlakozási kérelmét. Emlékeztetett: mind a harminc NATO-tagország elfogadta a két ország csatlakozási kérelmét.

„Mindkét ország teljesítette a követelményeket, készen áll a tagságra, azonban tagállami döntést igényel a kérelmek ratifikálása” – fogalmazott a főtitkár, majd hangsúlyozta: nem a sorrend a fontos. A legfontosabb, hogy mindkét ország mihamarabb a NATO tagja legyen – húzta alá.

Ukrajna esetleges NATO-tagságával kapcsolatban feltett kérdésre válaszolva Stoltenberg azt mondta, jelenleg a legfontosabb az, hogy a megtámadott ország megnyerje a háborút. Ez az integráció egyetlen útja. A győzelem biztosíthatja, hogy az ország önálló és független országként vegyen részt az euroatlanti együttműködésben – mondta. Ennek érdekében Kijevnek katonai és pénzügyi támogatásra van szüksége az orosz behatolók visszaszorítására. A támogatás fontos, „Ukrajnának ugyanis lehetősége van arra, hogy elbillentse a mérleg nyelvét” – tette hozzá.

Azon 2014-es kötelezettségvállalással összefüggésben, mely szerint a tagországok 2024-ig közelítik védelmi kiadásaikat a bruttó hazai termékük (GDP) két százalékához, Stoltenberg azt mondta, a 2022-es volt a nyolcadik azon egymást követő évek sorában, melyben a tagállamok fokozták védelmi kiadásokaikat. A főtitkár ugyanakkor azt mondta, ennek a szintnek a minimumnak kell lennie, a tagállamoknak még tovább kell növelniük védelmi befektetéseket. Ennek szintjéről a NATO júliusban tervezett, vilniusi csúcstalálkozóján születhet döntés – tette hozzá Stoltenberg.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?