Stoltenberg: biztosítani kell, hogy Oroszország ne indíthasson ismét támadást szomszédjai ellen

Jens Stoltenberg

Biztosítani kell, hogy amikor a háború véget ér, megfelelő helyzet álljon elő Ukrajna biztonságának szavatolásra, valamint arra, hogy Oroszország ne indíthasson ismét támadást szomszédjai ellen – jelentette ki a NATO főtitkára szerdán Brüsszelben.

Jens Stoltenberg a NATO-tagországok védelmi minisztereinek csütörtökön kezdődő kétnapos tanácskozását megelőzően azt mondta, még korai lenne megmondani, hogy a nemrégiben megkezdett ukrán ellentámadás fordulópontot jelent-e a háborúban, ugyanakkor látható, hogy az ukrán hadsereg lépésről lépésre halad előre és szabadítja fel területeit.

„Minél több területet foglal vissza Ukrajna, annál erősebb lesz pozíciója a béketárgyalások asztalánál” – húzta alá a NATO főtitkára, majd hozzátette: minél több területet nyer vissza Ukrajna, annál valószínűbb, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök „rájön”, hogy nem győzhet a csatatéren, hanem igazságos békéről kell tárgyalnia. Ezzel összefüggésben kijelentette, a szövetségesek által Ukrajnának nyújtott katonai támogatás „valódi változást hoz a csatatéren”.

Azt mondta, Oroszország továbbra is meggondolatlan nukleáris retorikát folytat, az elmúlt hónapokban felfüggesztette részvételét az Új START-szerződésben, és úgy döntött, hogy nukleáris fegyvereket telepít Fehéroroszországba. Mivel nem látható változás Oroszország katonai fellépésében, nem indokolja semmi, hogy a NATO változtasson nukleáris védelmi berendezkedésén – emelte ki.

Közölte, a kétnapos találkozó folyamán a védelmi miniszterek áttekintik majd az NATO védelmi iparának a gyártásra vonatkozó új cselekvése tervét a lőszerek rendelkezésre állásának felgyorsítása és a készletek feltöltése érdekében. „Ez megerősíti mind az önvédelmi képességünket, mind pedig Ukrajna támogatását” – emelte ki.

Tájékoztatása szerint a miniszterek emellett az Egyesült Királyságban működő tengerészeti parancsnokságon belül új központ létrehozásáról egyezhetnek meg a tenger alatti létfontosságú infrastruktúra védelme érdekében. „Az új központ növelni fogja helyzetismeretünket, és fokozni fogja a tengeri jelenlétünket az elrettentés és a védelem érdekében” – fogalmazott.

Elmondta, a szakminiszterek megvitatják majd azt a többéves támogatási csomagot is, amely biztosítani kívánja, hogy Ukrajna hosszabb távon meg tudja védeni magát, és segítse az országot a szovjet korszakból a NATO-szabványokra való átmenetben a teljes együttműködő képesség elérésére.

A főtitkár végezetül reményét fejezte ki, hogy a július közepén Vilniusban tervezett NATO-csúcstalálkozón a tagállamok vezetői kinyilvánítják, hogy „Ukrajna jövője a NATO-ban van”.

„A vilniusi csúcstalálkozón határozott üzenetet fogunk küldeni Ukrajna támogatásáról és a szolidaritásról” – fogalmazott.

Kérdésre válaszolva közölte továbbá, hogy a nemrégiben folytatott törökországi tárgyalásai során „történt némi előrelépés” Svédország NATO-csatlakozási kérelmének ratifikálásának ügyében.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?