Stabil állapotban van a holland partok közelében múlt szerdán kigyulladt teherhajó

Stabil állapotban van a holland partok közelében múlt szerdán kigyulladt teherhajó

Egyelőre nem fenyeget katasztrófával a holland partok közelében múlt szerdán kigyulladt autószállító teherhajó, mert a vizsgálati eredmények szerint a hajótest stabil és sértetlen maradt a vízvonal alatt – közölte a területi vízügyi hatóság szóvivője kedden.

A mentés zavartalanul folytatódhat, mert „úgy tűnik, nincs már tűz a fedélzeten..., de túl korai lenne kijelenteni, hogy elmúlt a veszély” – mondta a szóvivő.

A teherhajó mentését aggodalommal figyelik a környezetvédők, akik attól tartanak, hogy a Watt-tengeren veszteglő jármű ökológiai katasztrófát idézhet elő, ugyanis a magas hő miatt szétrobbanhat a hajótest, és olaj ömölhet a tengerbe.

A mintegy kétszáz méter hosszú, japán tulajdonban lévő, de panamai zászló alatt közlekedő Fremantle Highway a Watt-tengeren, nyílt vízen gyulladt ki eddig ismeretlen okból múlt szerdán. Onnan kelet felé vontatták, most Schiermonnikoog sziget közelében van.

Azt egyelőre nem lehet tudni, hogy melyik kikötőbe fogják vontatni, de Peter Berdowski, a mentéssel megbízott cég, a Boskalis főigazgatója a De Telegraaf holland napilapnak azt mondta: a hajótest állapotától függően a hollandiai Eemshaven vagy a kelet-németországi Wilhelmshaven kikötőjébe vontathatják, hogy a rajta található árut, köztük csaknem 3800 autót, valamint a környezetre veszélyes egyéb anyagokat eltávolíthassák róla.

A holland vízügyi hatóság közlése alapján a balesetért a japán tulajdonosnak kell vállalnia a felelősséget.

A hajó a németországi Bremerhaven kikötőjéből indult el Szingapúrba. Huszonhárom tagú indiai legénységének kimentése során több matróz megsérült, egyikük a mentőhajón életét vesztette.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?