Sportrepülőgép zuhant le Magyarországon, a pilóta meghalt

Tököl |

<p>Életét vesztette annak a Cessna típusú sportrepülőgépnek a pilótája, amely szerdán fél négy körül zuhant le a tököli repülőtértől nem messze; a baleset az első információkkal ellentétben nem le-, hanem felszállás közben, illetve kevéssel utána történt - közölte a rendőrség az MTI-vel.</p>

Kovács Viktória, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője elmondta, hogy a kétszemélyes kisgépben csak a pilóta tartózkodott, aki a balesetben életét vesztette. A rendőrség szakértők, illetve a légügyi hatóság bevonásával vizsgálatot indított.
Bajkó Erika, a Közlekedésbiztonsági Szervezet szóvivője közölte, hogy egy Cessna-152 típusú, magyar lajstromban lévő gépről van szó, amelyet felszállás közben, eddig ismeretlen okból ért tragikus kimenetelű baleset. A Közlekedésbiztonsági Szervezet munkatársai a helyszínre tartanak, így bővebb információval csak később tudnak szolgálni - tette hozzá.
Az MTI más forrásból származó információi szerint a HA-LRM lajstromszámú kisgép valami miatt nem tudta sikeresen befejezni a felszállást, ezért zuhant le a tököli reptértől alig egy kilométerre, nehezen megközelíthető terepre. A gép szétroncsolódódott, a pilóta holttestét a tűzoltók szabadították ki. Az üzemanyagtartályban állítólag 60 liternyi üzemanyag van még, de az nem robbant fel.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?