Spanyolországban is megkapják katonai behívójukat az ukrán fiatalok

Madrid. |

<p>Évek óta Spanyolországban tanuló ukrán fiatalok kaptak katonai behívót Ukrajnából - közölte pénteken annak a gyermekeket segítő szervezetnek az elnöke, amelynek jóvoltából a nehéz sorsú diákok az északkelet-spanyolországi Huesca tartományban élnek befogadó családoknál és helyi iskolákba járnak.</p>

 Eduardo Puente elmondta: jelenleg 25 olyan ukrán fiatal vesz részt az oktatási programban, akik árván maradtak a csernobili katasztrófa után vagy nehéz körülmények között éltek családjukkal. Közülük eddig ketten kaptak behívót, amely kötelezi őket arra, hogy hazatérjenek és részt vegyenek a harcokban. Rajtuk kívül még hatan számíthatnak ugyanerre, mivel már betöltötték 18. életévüket.
   

A segélyszervezet azonban kezdeményezte, hogy ezek a fiatalok, mivel évek óta Spanyolországban tanulnak és spanyol családokban élnek, megkaphassák a spanyol állampolgárságot, így elkerülhetik, hogy be kelljen vonulniuk - közölte az elnök, aki azt is elmondta: a diákok adott tanévre szóló tartózkodási engedélyét hat hónappal meghosszabbították, hogy időt nyerjenek. Ugyanakkor bíznak abban, hogy addigra befejeződik a háború - tette hozzá.
 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?