Spanyolország: szükségessé válhat egy katonai beavatkozás Líbiában

Madrid |

<p>Szükségessé válhat egy katonai beavatkozás Líbiában, ha az Iszlám Állam (IÁ) kalifátust hoz létre ott - közölte a spanyol védelmi miniszter az El País című spanyol napilapnak adott, az újság honlapján publikált interjúban.</p>

Pedro Morenés elmondta, hogy a nyugati szövetségesek azért vonultak be Afganisztánba, és azért vannak jelen Irakban, Maliban vagy Szomáliában, hogy ezt megakadályozzák, és most ez a veszély még közelebb került Európa határaihoz. 

A miniszter elmondta: Szingapúrban május végén beszélt Federica Mogherinivel, az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselőjével, aki hihetetlennek nevezte, hogy még mindig vannak országok, amelyeknek fenntartásaik vannak. 

"Nézze Szíriát. Már negyedik éve asszisztálunk a mészárláshoz az ENSZ Biztonsági Tanácsának vétóival. Ilyen világot élünk" - hangsúlyozta a spanyol védelmi miniszter. "Koalíció jött létre az Iszlám Állam elleni harcra, de nemcsak Irakban és Szíriában, hanem mindenütt. Ha Líbiában létrehoznak egy kalifátust, a koalíciónak be kell avatkoznia" - jelentette ki. 

A Moammer Kadhafi néhai líbiai diktátor megbuktatására indított, következményeiben a mai líbiai anarchiát kiváltó 2011-es NATO-hadműveletre vonatkozó kérdésre a miniszter szűkszavúan ennyit válaszolt: "a tanulság az, hogy egy katonai beavatkozást nem hajthatunk végre úgy, ha megelégszünk, hogy a céloknak csak a felét érjük el".

A polgárháború szélére sodródott Líbiának két rivális kormánya és parlamentje van: az egyik, a Fadzsr Líbia, melyet a különféle milíciák, köztük egyes iszlamista szervezetek állítottak fel, Tripoliban, a másik, melyet a nemzetközi közösség elismer, a kelet-líbiai Tobrukban székel.

Az Iszlám Állam, mely Szíriában és Irakban nagy területeket szállt meg, az elmúlt évben Líbiában is előretört. Nemrég elfoglalta Szirt város nemzetközi repülőterét, és ezzel teljesen ellenőrzése alá vonta Kadhafi szülővárosát. Fennáll a veszélye annak, hogy hatalmába keríti ennek a tengerparti régiónak a kőolaj-létesítményeit.

A párbeszéd a szembenálló líbiai felek között a tervek szerint hétfőn Marokkóban újrakezdődik.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?