Soros György célja George Bush leváltása

Washington. Soros György, a világ egyik leggazdagabb embere új célt tűzött ki maga elé: George Bush amerikai elnök leváltását a jövő őszi választásokon. „Ez életem fő törekvése” – mondta Soros a tegnapi The Washington Postnak nyilatkozva. Hozzátette, hogy az elnökválasztást élet és halál kérdésének tekinti.

Washington. Soros György, a világ egyik leggazdagabb embere új célt tűzött ki maga elé: George Bush amerikai elnök leváltását a jövő őszi választásokon. „Ez életem fő törekvése” – mondta Soros a tegnapi The Washington Postnak nyilatkozva. Hozzátette, hogy az elnökválasztást élet és halál kérdésének tekinti. Soros feneketlen zsebe kontra Bush című írásában a lap megjegyzi, hogy a pénzember eddig csaknem ötmilliárd dollárt fordított a kelet-európai, afrikai és ázsiai országokban a demokrácia előmozdítására. Hétfőn vállalta, hogy ötmillió dollárral támogatja a MoveOn.org liberális aktivista csoportot, amivel immár összesen 15,5 millió dollárt tesz ki az az összeg, amelyet Bush elnök legyőzésére fordít. Soros György kész még többet is adni, mivel szerinte „Amerika Bush elnöksége alatt veszélyt jelent a világra”. Soros úgy véli, hogy „felsőbbrendűségi ideológia” vezérli a Fehér Házat és a retorikája gyerekkori emlékeit idézi fel a nácik megszállta Magyarországról. A 2000. évi választáskor Soros viszonylag szerény összeget, 122 ezer dollárt adományozott demokrata ügyekre s jelöltekre. Az utóbbi időben azonban egyre jobban nyugtalanítja a neokonzervatívok befolyása, akiket a szociáldarwinizmus primitív válfaját követő szélsőségesek társaságának tekint. A neokonzervatívok Soros szerint a 2001. szeptember 11-i terrortámadásokat saját régi céljaik, a megelőző háború és a világuralom előmozdítására aknázzák ki. „Bush úgy érzi, hogy szeptember 11-én maga Isten kente fel” – mondta az üzletember, hozzátéve, hogy az elnök „Amerikát és a világot a fokozódó erőszak ördögi körébe vezeti”. Odaadná-e 7 milliárd dolláros vagyonát Bush leváltásáért? A lap kérdésére némi habozás után Soros így szólt: Ha valaki garantálni tudná.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?