Somlóvásárhelyen leállt a kármentesítés - elfogyott a pénz

Somlóvásárhely |

<p>Leállt a kárfelszámolási és védekezési munka a vörösiszap sújtotta Somlóvásárhelyen, mert elfogyott a kormány által adott ötmillió forintos előleg és az önkormányzat tartalékalapja, ezért újabb költségelőleget várnak a munka folytatásához - mondta a település polgármestere vasárnap az MTI tudósítójának.</p>

Az október 4-én bekövetkezet katasztrófa során a településre zúdult vörösiszap 16 házat és udvart öntött el az Aradi utcában, és a műszaki szakemberek megállapítása szerint két ház oly mértékben megsérült, hogy le kell bontani, további 12 sérült ház felújítás után lakható marad - mondta Marton László polgármester, hozzátéve, a bontási határozatot még nem kapták meg.
A Magyar Kármentő Alapból október végén a kormány a vörösiszap-katasztrófa által érintett településeknek soron kívül 175 millió forintot utaltak át előlegként a védekezési költségek finanszírozására. Devecser 150 millió, Kolontár 20 millió, Somlóvásárhely 5 millió forint előleget kapott.
A települések vezetői már a pénz átutalásakor jelezték, ez az összeg csak a munka egy részét fedezi, mert jelentős kiadással jár majd a külterületek és önkormányzati tulajdonú utak, épületek kármentesítése, újjáépítése.
Marton László közlése szerint az összes pénzük elfogyott, így kénytelenek voltak leállni a munkákkal, bár megjegyezte, több kiskertbe és a szántókra még mindig nem lehet bejutni munkagépekkel, mert a talaj felázott, és néhol méteres magasságban áll még a vörösiszap.
A polgármester azt mondta, új vis major alapot nyitott, és újabb költségelőleget vár a kormánytól, és abban bízik, már a jövő hét elején számlájukra érkezhet az összeg.
Az MTI tudósítója a településen járva vasárnap azt tapasztalta, hogy a házak udvarait és az utakat kitakarították és gipsszel vastagon beszórták. A falu határában, a Torna-patak hídja előtt több tonna gipszet halmoztak fel a további kárfelszámoláshoz, illetve, hogy szükség esetén a patak vízébe keverjék, ha újra emelkedne a víz lúgosságát mutató pH érték, és ezzel csökkentsék a Marcalon át a Duna szennyezettségét.
A faluban az árkokat kiszélesítették, a Torna-patak melletti hídnál a vörösiszaptól szennyezett, megsérült fákat kivágták.
A Devecser és Somlóvásárhely között, az út két oldalán vastagon áll a vörösiszap, nagyobb részén a teteje kiszáradt és berepedezett, a szél pedig tovahordja a piros színű port, befestve a bitument, a fák leveleit.
A katasztrófa bekövetkezte utáni napokban a település polgármestere arról panaszkodott, hogy a falut magára hagyták a katasztrófavédők, önerőből kezdtek hozzá a kárfelszámoláshoz, még védőeszközöket is csak négy nap elteltével kaptak.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?