Sólyom nem tárgyal Gašparovičcsal Sopotban

Sopot |

<p>Kétoldalú találkozókkal folytatódott szombaton délelőtt a kétnapos visegrádi államfői csúcstalálkozó a lengyel tengermelléki Sopotban: Sólyom László a vendéglátó Lech Kaczynski lengyel államfővel, Danilo Türk szlovén elnökkel, a csúcstalálkozó díszvendégével, továbbá Václav Klaus cseh államfővel tárgyal.</p>

A korábbi menetrendnek megfelelően továbbra sincs szó arról, hogy Sólyom László kétoldalú megbeszélést folytatna Ivan Gašparovič szlovák elnökkel.

Az MTI-nek a köztársasági elnök környezetéből származó értesülései szerint a magyar fél diplomáciai csatornákon reagált Gašparovičnak a pozsonyi sajtón keresztül nyilvánosságra hozott szándékára, mely szerint a szlovák elnök mindenképpen találkozni szeretne magyar kollégájával Sopotban a kétoldalú kapcsolatokban felmerült viták rendezése céljából. Magyar részről a szlovák fél tudomására hozták, hogy a magyar álláspont nem változott: addig nem időszerű kétoldalú találkozót tartani, amíg Pozsony hivatalos formában nem válaszol az augusztus 21-i révkomáromi incidens - Sólyom László Szlovákiából történt egynapos kitiltása - ügyében küldött magyar jegyzékre.

Az MTI értesülései szerint Sólyom a Václav Klausszal tartandó kétoldalú találkozón sem veti fel a szlovák-magyar vitát, és nem kíván reagálni a cseh elnöknek a prágai televízió számára adott előző napi nyilatkozatára sem, melyben Klaus egyebek között azt mondta: bizonyos szempontból érti Pozsony álláspontját a mostani szlovák-magyar vitában, és úgy látja, hogy Magyarország hosszú távon ki akarja terjeszteni területét. A nyilatkozatra való reagálást a magyar államfő a kormányra bízza, előreláthatólag a Külügyminisztérium a cseh nagykövettől kér majd magyarázatot a cseh elnök nyilatkozatára, amely eltér a cseh miniszterelnök, Jan Fischer által nemrég Budapesten elhangzott, a magyar állásponttal szemben megértőbb nyilatkozatától.

Az idei V4-es csúcstalálkozóra rányomta bélyegét a szlovák-magyar viszály, a jelen lévő sajtó is elsősorban eziránt érdeklődött. A pénteki plenáris ülésen azonban ez a vita egyáltalán nem került szóba, s a szombati második plenáris ülésen sem szerepel napirenden, mert a megvitatni tervezett témák a következők: a balkáni helyzet stabilizálódásával és a keleti partnerséggel kapcsolatos kérdések.

Az elnökök a kora délutáni órákban közös sajtóértekezleten összegzik az idei államfői csúcs eredményeit, majd Gdyniába utaznak, ahol Lech Kaczynski és felesége ebédet ad a köztársasági elnökök és feleségeik tiszteletére. Ezzel ér véget az idei V4-es államfői csúcstalálkozó.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?