Sólyom László: fontos a magyar nyelvű oktatás

Nagybecskerek |

<p>A magyar nyelvű oktatás fontosságát hangsúlyozta Sólyom László államfő szombaton a szerbiai Nagybecskereken (Zrenjanin), vajdasági látogatásának második napján.</p>

"Szükség van magyar nyelvű óvodákra, és bővíteni kell a magyar nyelvű felsőfokú képzés körét is" - mondta a köztársasági elnök.
"Sajnálatos tény, hogy a diplomával rendelkező magyarok száma nem felel meg a (szerbiai) magyarság számarányának, ezen mindenképpen javítani kell" - jelentette ki.
Nagyon fontosnak nevezte a szerbiai magyar nyelvű iskolák megfelelő tankönyvellátását, mint mondta, nem elegendő a szerb tankönyvek magyar fordítása, "meg kellene engedni, hogy a magyarországi tankönyveket is használhassák" ezekben az intézményekben.
Kifejtette, hogy a magyaroknak - nem csak Szerbiában, hanem Romániában és Szlovákiában is - idegen nyelvként kellene tanulniuk az államnyelvet.
A magyar nyelvű óvodák működtetésében az egyháznak lehetne nagyon nagy szerepe - mutatott rá. "Az egyháznak egyébként is jelentős szerepe van a magyar közösség megtartásában" - tette hozzá.
A köztársasági elnök délben a nagybecskereki püspökségen megbeszélést folytatott Német Lászlóval, a Nagybecskereki Egyházmegye püspökével.
Sólyom László a nap folyamán Újvidéken tárgyalt Egeresi Sándorral, a vajdasági tartományi képviselőház elnökével. A találkozón többek között szó volt a Duna-stratégiáról, amely - mint mondta - a 2011 első fél évében esedékes magyar EU-elnökség egyik alapvető témája lesz. A Vajdaság, mint Duna menti tartomány kulcsszerepet játszik ebben a stratégiában, és "fontos, hogy már most közösen javasoljunk programokat az Európai Uniónak".
Az Egeresi Sándorral folytatott megbeszélés másik témája a magyarság képviselete volt. "Kívánatos lenne, ha az államigazgatásban, a rendőrségen, az ügyészségeken és a bíróságokon a nemzetiségek számarányuknak megfelelően lennének képviselve" - jegyezte meg Sólyom László. 
A köztársasági elnök szombat délután délvidéki szórványmagyar településeket keres föl.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?