Sokan meghaltak egy jemeni jótékonysági rendezvényen kialakult tülekedésben

Sokan meghaltak egy jemeni jótékonysági rendezvényen kialakult tülekedésben

Legalább 85 embert tapostak agyon a jemeni fővárosban, Szanaában egy segélyosztáson kitört tülekedésen, több mint háromszázan megsérültek, sokan válságos állapotban vannak – közölték csütörtökön a jemeni fővárost irányító húszi hatóságok.

A lázadók ellenőrizte al-Maszíra televízió szerint szerda este több százan gyűltek össze egy szanaai iskolánál, ahol az iszlám böjti hónap, a ramadán utolsó napjai alkalmából fejenként mintegy 5000 jemeni rijálnak megfelelő (6800 forint) adományt osztottak ki.

A húszik vezette belügyminisztérium közleményben tudatta, hogy a jótékonysági eseményt szervező két vállalkozót őrizetbe vették, az ügyben vizsgálat indult.

Mohammed Ali al-Húszi, a húszi legfelsőbb forradalmi tanács vezetője Twitteren azt közölte, hogy a történtekért azok az országok a felelősek, „amelyek a világ legsúlyosabb humanitárius válságába sodorták a jemeni népet”.

A Telegram üzenetküldő alkalmazásra felkerült videókon látható, ahogy a tömeg beszorul, sokan sikoltoznak és igyekeznek kitörni társaik szorításából.

Jemenben 2014 óta tart a polgárháború, a harcok miatt az országot a világ egyik legsúlyosabb humanitárius tragédiája sújtja. A lázadók ellen 2015 márciusában lépett hadba a kormánycsapatokat támogató arab koalíció Szaúd-Arábia vezetésével.

A háborúnak több százezer halottja és több millió menekültje van, miközben a lakosság nagy része, köztük sok gyermek éhínségtől szenved.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?