Sokan életüket vesztették egy izraeli támadásban a Gázai övezet déli részén

gaza isra k

Legalább 35 palesztin vesztette életét szombaton az izraeli hadsereg támadásában a Gázai övezet déli részén fekvő Hán-Junisz mellett – közölte a Hamász palesztin iszlamista szervezet al-Hadat tévécsatornája.

A támadás a Hán-Junisztól nyugatra fekvő al-Mavaszi körzetére irányult, ahol sátrakat vertek fel ideiglenesen kitelepítettek számára.

A gázai egészségügyi minisztérium szerint legkevesebb 71 palesztin veszítette életét, és 289-en sebesültek meg az izraeli csapásban. Valamennyien civilek.

Izraeli biztonsági források közlése szerint a célpont Mohammed Deif, a Hamász katonai szárnyának főparancsnoka volt, akinek sorsáról egyelőre semmit sem tudni. Az izraeli hadsereg az AFP kérdésére annyit közölt, hogy vizsgálják az esetet.

Abu Zuhri, a Hamász egyik magas rangú illetékese a Reutersnek nyilatkozva azt mondta, hogy az esemény „az amerikai támogatással és a világ hallgatása mellett zajló népirtó háború eszkalációját jelenti“, és azt bizonyítja, hogy Izrael nem érdekelt egy tűzszüneti megállapodásban.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?