Sokadik ultimátum

Nedzsef/Bagdad. Tegnap a kora esti órákra az iraki nemzeti gárda egységei körülvették, és kétszáz méterre megközelítették a síita lázadók támaszpontjául szolgáló mecsetkomplexumot. A védelmi miniszter azt mondta, Muktada asz-Szadr, a lázadók vezetője vagy megadja magát, vagy megölik őt.

A környezetvédelmi miniszter asszony elleni merénylet helyszíne. Tegnap öt miniszteri testőr halt megČTK/AP-felvételAz amerikai légierő és a tüzérség a tegnapra virradó éjszaka ismét támadásba lendült Nedzsefben, a heves harcok a nap folyamán is tartottak. A hadműveletekben most először vettek részt az iraki nemzeti gárda tagjai is.

Egy magát Huszein iszlám brigádjainak nevező síita csoport azzal a fenyegetéssel állt elő, hogy ha az amerikai-brit erők 48 órán belül nem hagyják el Nedzsefet és a többi iraki szent helyet, megtámadják a koalíciós erők minden katonáját és az Irakban lévő összes amerikai civilt, továbbá szabotázsakciókat hajtanak végre az olajkutak és -vezetékek ellen az ország egész területén.

Adnán az-Zorfi, Nedzsef kormányzója azzal fenyegetőzött: az iraki nemzeti gárda készen áll arra, hogy megtisztítsa Ali imám mauzóleumát a síita milicistáktól, ha azok nem távoznak gyorsan a szent helyről.

Előzőleg az iraki védelmi miniszter néhány órányi határidőt szabott a nedzsefi lázadóknak arra, hogy megadják magukat. „Az utolsó órákban vagyunk. Ma (azaz kedden) este az iraki erők eljutnak Ali imám mauzóleumának kapujáig, ellenőrzésük alá vonják a szent helyet, és felszólítják a Mahdi Hadseregének tagjait, hogy dobják el a fegyvert. Ha nem teszik, eltöröljük őket a föld színéről – jelentette ki Házem Saalán az iraki amerikai erők Nedzsef melletti támaszpontján tartott sajtóértekezletén. Szemtanúk szerint amerikai harckocsik délután hadállást vettek föl a mauzóleum közelében, hogy erősítést nyújtsanak az iraki hadseregnek, amelynek katonái a szent hely körüli temetőben – most először ilyen közelségben – farkasszemet néztek a síita lázadókkal. Egyébként az iraki vezetés már többször adott ultimátumot a lázadóknak a nedzsefi harcok augusztus 5-i kezdete óta.

Egy amerikai közlemény szerint a felkelők egyik rakétája valószínűleg megrongálta a nedzsefi mauzóleumot, levitte a fal egy darabját. Egy amerikai gép pilótája látta, amint lázadók a mauzóleum északkeleti sarkából kilőnek egy rakétát. „A rakéta leborotválta a fal egy részét, és mintegy 10 méterrel északra ért földet” – olvasható a közleményben. A lázadók és az amerikai erők egymást vádolják azzal, hogy nem tartják tiszteletben a szent helyet, annak közelében támadják a másikat. Ha súlyos kár éri a mauzóleumot, az valószínűleg kiváltja majd az iraki lakosság nagyobb hányadát alkotó síiták felháborodását.

Az ideiglenes iraki kormány két miniszterét is megpróbálták tegnap megölni. Bagdad déli részén egy út mentén elhelyezett pokolgép megölte Miskát Mumin iraki környezetvédelmi miniszter négy testőrét. Ezt maga a miniszter asszony mondta el, aki sértetlenül került ki a támadásból. Két további személy is megsérült. A merénylet célpontja a miniszter volt, akinek gépkocsija egy konvojban haladt arra a főváros Kádiszíja negyedében – jelentette be a tárca szóvivője. Egy televíziós tudósítás képei szerint a robbanás hatására három gépkocsi kiégett. Számi al-Muzaffar oktatási miniszter gépkocsioszlopa ellen is robbantásos merényletet követtek el a főváros nyugati, al-Hadra negyedében út menti pokolgéppel, de a miniszter még nem volt ott a detonáció idején, mert a konvoj éppen érte ment – közölte a rendőrség. A miniszter egyik testőre életét vesztette, kettő megsérült.

Lengyelország azt szeretné, ha Irakban a tervezettnél korábban, már decemberben megtartanák a választásokat. Jerzy Szmajdzinski védelmi miniszter szerint erre azért lenne szükség, hogy Muktada asz-Szadr támogatottságát a lehető legalacsonyabb szinten tartsák. Varsó már el is juttatta javaslatát az amerikai vezetésű koalíciós erőkhöz. Szmajdzinski azt is megerősítette, hogy a lehető leghamarább ki szeretnék vonni Irakból a lengyel katonákat.

A zárás előtti utolsó hír az volt, Szadr a szóvivője útján közölte, hogy kész tárgyalni a harcok befejezéséről. (MTI, SITA)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?