Sok holttest egy menekülteket szállító hajón

Róma |

<p>Harminc holttestet találtak az olasz hatóságok vasárnap éjjel egy afrikai menekülteket szállító, Szicíliába tartó hajón.</p>

A halászhajón mintegy 600 élő menekült is tartózkodott. A parti őrség azonnal szárazföldre szállította a legsúlyosabb állapotban lévőket, köztük két terhes nőt. A többiek a járművön maradtak, amelyet Szicília délkeleti része felé vontattak. A holttestek a hajó belsejében hevertek, az első vizsgálatok szerint a halál oka fulladás volt.

Főleg a nyári hónapokban Afrikából Líbián keresztül szíriaiak, eritreaiak, a Szahara környéki országokból menekülők ezrei igyekeznek elérni az olasz partokat. Az olasz hatóságok a Róma által 2013 őszén indított Mare Nostrum nevű művelet keretében segítik a lélekvesztőikben Itália közelébe érkező afrikai bevándorlókat. A menekültek segítéséről azután döntöttek, hogy tavaly ősszel több mint négyszázan vesztek a tengerbe két hajótörés miatt. Szakértők arra hívják fel a figyelmet, hogy a művelet csak még jobban táplálja az ország felé tartó menekültáradatot. 

A hatóságok korábbi közlése szerint csak az elmúlt hétvégén 1654 embernek nyújtottak segítséget a partra jutáshoz Olaszországban. Szakértők szerint nem kizárt, hogy idén rekord nagyságúra, százezer fölé emelkedik a jobb élet reményében a Földközi-tengeren át Olaszországba vándorlók száma.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?