Sok ezren vonultak fel a budapesti Pride-on

budapesti Pride

Vedd vissza a jövőd! szlogennel rendezték meg a 26. Budapest Pride fesztivált lezáró felvonulást szombaton. Karácsony Gergely főpolgármester a résztvevőket köszöntve azt hangsúlyozta, hogy Budapest sokszínű és befogadó. Az esemény ellen tiltakozva több ellentüntetést is tartottak a fővárosban.

Az LMBTQ-közösség egy hónapon át tartó rendezvényének lezárásaként a résztvevők a Madách Imre térről a Szabadság hídon át a Tabánba vonultak.

A felvonulás előtt Csikós Ádám, a Budapest Pride egyik szervezője kijelentette, hogy soha nem tapasztalt jogfosztások érték a közösségüket. Azt hangoztatta, nem hagyják, hogy másodrendű állampolgárokként kezeljék őket és bátornak nevezte az esemény összes résztvevőjét.

A szervezők korábban azt írták, hogy a felvonulás szlogenjével a társadalomban érezhető szorongásra és apátiára akarnak reagálni; hisznek abban, hogy az ezekre adott legjobb válasz a közösségi cselekvés. Hozzátették: a Pride tiltakozás is, egyebek mellett „a homofób propagandatörvény”, „a transznemű embereket megbélyegző alkotmánymódosítás és a jogi nemváltás betiltása”, valamint a homofób, gyűlölködő közbeszéd ellen.

A menetet vezető teherautó mellett a „Tudod kit szeress? Akit akarsz!” feliratú molinót vitték, amelyen a Párbeszéd logója is látható volt. A résztvevők rendőri felvezetéssel haladtak.

A menet célállomásán Karácsony Gergely főpolgármester azt mondta, azért vesz részt a rendezvényen, mert nem bírja elviselni azt a politikát, „ami nap mint nap egyre gonoszabbá akarja tenni (...) az embereket”. Hozzátette, emellett ezt azért is kötelességének érzi, mert a sokszínű, befogadó Budapest „szolgálója” és amikor valakit bántanak az országban, akkor ő akar lenni az emberek helyett a pajzs, a céltábla. „Hetero vagyok, a többséghez tartozom, de tudom azt, hogy a többséghez tartozni nem privilégium, nem hatalom, amivel vissza kell élnünk. A többséghez tartozni felelősség, hogy mindaz, ami nekem megadatott, mindenki másnak is megadatott legyen ebben a városban és ebben a hazában” – fogalmazott.

Azt mondta, keresztényként tudja, hogy mindannyian a Teremtő képére lettünk teremtve. „Bár nem vagyunk egyformák, egyenlők igen” – jelentette ki, hozzátéve: „amíg nem vagyunk mindannyian szabadok, addig egyikünk sem szabad".

A menetben egy nagy szivárványos zászlót vittek, de sok résztvevőnél is voltak ilyen lobogók. A tömegben az MSZP, a DK, a Párbeszéd és a Momentum zászlóit is lehetett látni. Több politikus is megjelent, köztük Kunhalmi Ágnes (MSZP), valamint Szabó Tímea és Tordai Bence (Párbeszéd). Amikor a menet eleje a Tabánba ért, a vége még a Fővám téren volt.

A Fővám téren ellentüntetők csoportja fogadta a felvonulás résztvevőit. A kordonnal elzárt demonstrálók „STOP LMBTQ” molinót tartottak a magasba és a „Tiltsák be!”, valamint a „Mocskos Pride!” rigmust skandálták.

A résztvevők nemzeti színű zászlókat lobogtattak, transzparenseiken egyebek mellett az „Állítsuk meg a gyermekek megrontását!” felirat volt olvasható.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?