Sikerként értékelik a kommandósakciót

Moszkva. Vlagyimir Putyin az áldozatok emlékére mára nemzeti gyásznapot rendelt el. Az orosz elnök szombat esti, a nemzethez intézett üzenetében bocsánatot kért azok hozzátartozóitól, akiknek életét nem tudták megmenteni a túszok kiszabadítása során.

A csecsen terroristák által fogva tartott túszok százainak kimentése bebizonyította, hogy Oroszországot nem lehet térdre kényszeríteni – jelentette ki Putyin, aki egyperces televíziós beszédben fordult szombat este a közvéleményhez. A rövid Kremlbeli fellépés első nyilvános megszólalása volt az államfőnek a túszdráma kezdete óta. „Ma reggel akciót hajtottunk végre a túszok kiszabadítására. Úgyszólván a lehetetlenre vállalkoztunk, és sikerült: emberek százainak életét mentettük meg” – mondta az elnök.

Jobbára sikerként könyvelik el külföldi szakértők az orosz különleges osztag akcióját. A terrorizmus elleni harc AFP által megkérdezett szakértőinek egyike arra a következtetésre jutott, hogy Putyin az elmúlt három évben látnivalóan hatékonyan megújította a különleges erőket. A kilencvenes években számos túszejtő akció történt Oroszországban, de a bevatakozások akkor sorra kudarcot vallottak. Egy másik szakértő a történtekből megállapította, hogy a rohamosztag pontosan tudta, hányan vannak a terroristák, tisztában volt a színházon belüli elhelyezkedésükkel, s azzal is, hogy a túszok éppen hol voltak. Mindez belülről érkezett információkat feltételez. Szerinte a csecsenek követelései olyanok voltak, hogy a kormánynak nem volt választása, különösen nem az első túsz kivégzése után. A legfigyelemreméltóbb teljesítménynek a szakember azt tartja, hogy a túszejtő csoport nő tagjainak nem jutott idejük felrobbantani a magukra erősített robbanószerkezetet. Francia szakértők szerint az orosz kommandó CS típusú gázzal tette ártalmatlanná a túszszedőket, olyannal, amilyennel számos ország rendfenntartó erői rendelkeznek. Ilyen gázfajtát használtak számos globalizációellenes megmozdulás feloszlatására Genovában, Seattle-ben, Quebecben és egyebütt. Nem halálos fegyver, de okozhat maradandó károsodást.

A Le Journal du Dimanche az orosz titkosszolgálathoz közel álló forrástól megtudta, a terroristák akcióját alaposan előkészítették. Segítőtársaik megvették a kultúrház italkimérését, a terroristák pedig felújítási munkálatok címén apránként behordták a színház különböző helyiségeibe a robbanóanyagokat, köztük néhány 50 kilogrammos töltetet és a fegyvereket. A szerda esti előadásra a támadás ötven résztvevője szabályosan jegyet váltott, és akadálytalanul besétált a nézőtérre. Néhány külső segítőjüket később a színházépület előtt összegyűlt tömegben fülelték le. E forrás szerint a csecsen kamikázék között három arab származású önkéntes is szerepet vállalt a színház megszállásában. Az orosz titkosszolgálat már a túszdráma első órájától tudta, hogy nem csecsenek is részesei az akciónak: a színházra irányított lehallgató készülékek arab nyelvű társalgásokat rögzítettek. (m, t, o)

Diplomáciai botrányok

A túszdráma után diplomáciai botrány tört ki Oroszország és Franciaország, illetve Dánia között, amely államok diplomatáit tegnap bekérették az orosz külügyminisztériumba. Párizsnál egy csecsen szolidaritási gyűlés miatt tiltakozott Moszkva, Koppenhágától az október 28-ra tervezett úgynevezett csecsen világkongresszus betiltását követelte. A dán kormány erre nem hajlandó – ez viszont orosz közlés szerint lehetetlenné teszi az Oroszország–Európai Unió csúcstalálkozó november 11-i megtartását és Margit dán királynő 2003-ban esedékes moszkvai látogatását. (MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?