Sikeres volt a támadás első napja

Washington/Iszlámábád. George Bush amerikai elnök szerint az afganisztáni célpontok ellen intézett vasárnapi légicsapásokat a terveknek megfelelően hajtották végre. Donald Rumsfeld amerikai védelmi miniszter úgy vélekedett, Oszama bin Laden továbbra is Afganisztánban tartózkodik.

Világszerte tüntetnek az amerikai válaszcsapás ellenReuters-felvétel Oszama bin Laden vasárnap, az amerikai-brit légicsapások megkezdése után feltűnt az al-Dzsazira közel-keleti hírtelevízió képernyőjén, és további támadásokkal fenyegette meg Amerikát, az amerikai illetékesek is újabb terrorcselekményektől tartanak. Rumsfeld az ABC hálózatnak beszámolt arról, hogy a vasárnap éjjeli légicsapások során kizárólag katonai célpontokat – szám szerint összesen „mintegy két-három tucat kijelölt célpontot” – támadtak Afganisztánban. A célpontok egy része az Oszama bin Laden vezetése alatt álló al-Kaida hálózat, másik része az Afganisztánt kormányzó tálibok objektuma volt.

Több mint 25 halottja volt hétfőre virradóra az Afganisztán elleni amerikai ellencsapásnak – állítja a pakisztáni székhelyű Afganisztáni Iszlám Hírügynökség. A teheráni rádió szerint meghaladta a húszat a polgári áldozatok száma. Rumsfeldt szerint nem igaz a tálibok állítása, miszerint polgári személyek haltak meg, és az sem, hogy egy repülőgépet sikerült lelőniük.

A tálib kormányzat úgy döntött, a végsőkig harcolni fognak a nyugati erők ellen, és hogy nem változtatják meg Oszama bin Ladennel kapcsolatos álláspontjukat – közölte az AIP hírügynökség. A tálib kormányzat délelőtt rendkívüli ülést tartott, ám a tanácskozás részleteit nem hoztak nyilvánosságra. Abdul Salam Zaif, a tálibok pakisztáni nagykövete állítja a támadás áldozatai között nők és gyerekek is vannak, és akár harminc civil is életét veszthette. Közben a tálibok ellen harcoló Északi Szövetség támadásokra készült, amelyet ma hajnalban kellett indítani.

Eközben a világ egyre több állama biztosítja támogatásáról az amerikaiakat és a briteket, bár vannak ellenvélemények is. Ázsiában vegyes reakciók fogadták a támadás hírét. Tajvan, a Fülöp-szigetek és Dél-Korea teljes támogatásáról biztosította az ellencsapást. Vlagyimir Putyin orosz elnök támogatásáról biztosította az afganisztáni tálibok elleni amerikai–brit légicsapásokat. Amr Musza, az Arab Liga főtitkára önmérsékletre és a konfliktus kiterjedésének megakadályozására szólított fel. Ali Hamenei ajatollah, Irán első számú vallási és politikai vezetője kemény szavakkal bírálta az Afganisztán elleni amerikai-brit légicsapásokat. A legfőbb tádzsik ellenzéki párt, az Iszlám Újjászületés Pártja bejelentette, nem támogatja a tálibok által az USA ellen meghirdetett „szent háborút.” A párt vezetője közölte: „Bin Ladennek nincsen joga egyedül dzsihádot hirdetni.”. Muratbek Imanalijev kirgiz külügyminiszter bejelentette, Kirgizisztán teljes mértékben támogatja a nagyszabású amerikai és brit antiterrorista akciót. Közben a tálibok megfenyegették Üzbegisztánt, hogy ellene készülnek támadásra.

Pervez Musarraf pakisztáni elnök beismerte, 1999-ben, hatalomra jutásakor megakadályozott egy Oszama bin Laden elleni támadást. Ezt azzal indokolta, hogy nem a terv „nem sikerülhetett volna”. A tábornok-elnök ezzel lényegében megerősített egy, a The Washington Postban megjelent értesülést, amely szerint az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) már két évvel ezelőtt kiképzett egy 60 fős pakisztáni kommandót azzal a céllal, hogy bin Ladenre csapást mérjenek Afganisztánban. (m, in)

Iszlámábád. Az Afganisztánban hatalmon levő tálibok bejelentették: tegnap szabadon engedték Yvonne Ridley brit újságírót. Helyi idő szerint délben engedték ki fogságából, és intézkedtek a pakisztáni határra kíséréséről – közölte a tálibok pakisztáni nagykövete. Szeptember 28-án vették őrizetbe Afganisztánban a londoni Sunday Express riporterét. Azzal vádolták, hogy illegálisan lépett az ország területére. (MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?