Sertésinfluenza-járvány a Közel-Keleten

Jeruzsálem |

<p>Több tucat halálos áldozatot követelt a Palesztin Hatóság területén a sertésinfluenza - írta vasárnap számában az Iszráel Hajom (Izrael Ma) című napilap.</p>

A Palesztin Hatóságban területén huszonheten, a Gázai övezetben huszan, Izraelben négyen estek a betegség áldozatául a tél kezdete óta. A hatóság kórházaiban nagy a zsúfoltság, eddig több mint hétszázan kapták el a fertőzést. Mintegy negyvenen jelenleg is súlyos betegek, közülük hat kritikus állapotban lévő palesztint átszállítottak izraeli kórházakba.

         Izrael mintegy 35 ezer adag influenza elleni védőoltást szállított a Palesztin Hatóság egészségügyi intézményeinek. Az esetleges fertőzésveszély miatt beoltottak szinte minden palesztinokkal érintkező izraeli katonát a sertésinfluenza ellen is védő influenza elleni vakcinával.

         Aszad Ramlawi, a Palesztin Egészségügyi Minisztérium illetékes igazgatója azt nyilatkozta, hogy 25 ezer embert a szokásos védelmi program keretében az elmúlt hónapokban oltottak be, és a járvány kitörése óta újabb 25 ezer oltást hajtottak végre. Közölte, hogy elegendő oltóanyaggal rendelkeznek.
 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?