Semjén: Szlovákiának előbb-utóbb vissza kell vonnia ellentörvényét

Budapest |

<p>Semjén Zsolt szerint Szlovákiának előbb vagy utóbb vissza kell vonnia a magyar állampolgársági törvény kapcsán hozott ellentörvényét. A kormányfő kereszténydemokrata helyettese erről az m1 Ma reggel című műsorában beszélt szerdán.</p>

Akármilyen színű kormány jön az előre hozott választások után, előbb-utóbb vissza kell vonni, mert ez Szlovákia számára is tarthatatlan - emelte ki a miniszterelnök-helyettes. Hozzátette: a jogszabályt bár ellenünk találták ki, de egy csomó olyan szlovákot is érint, akinek semmi köze a magyar ügyhöz. Példaként említette azokat a szlovákokat, akik Nyugat-Európában vagy az Egyesült Államokban dolgoznak, évek óta ott élnek, megkapták az ottani állampolgárságot, és most elveszik tőlük a szlovákot.
A felvidéki magyar vállalkozó esetéről elmondta: Boldoghy Olivér maga közölte levélben a szlovák hatóságokkal, hogy kérte és megkapta a magyar állampolgárságot. Ezután a szlovák hatóságok küldtek neki egy levelet, amelyet jogilag nehéz értelmezni. Ebben közölték, hogy miután lemondott a szlovák állampolgárságról, ennek tényét megállapítják. Boldoghy Olivér azonban nem mondott le a szlovák állampolgárságáról, csak bejelentette a tényt, hogy felvette a magyar állampolgárságot, és levelében leírta azt is, hogy meg kívánja tartani a szlovákot - szögezte le Semjén Zsolt. Ezek után azt jelezték neki informálisan, hogy kérje a szlovák tartózkodási engedélyt, és utána megkapja a szlovák állampolgárságot is. A miniszterelnök-helyettes szerint ugyanakkor az abszurd, hogy valaki a szülőföldjén, ahol az ősei évszázadok óta élnek, tartózkodási engedélyt kérjen.
Semjén Zsolt azt mondta, a levelet, amit Boldoghy Olivér kapott, meg kell támadni bíróság előtt. Hozzátette: maga a szlovák alkotmány mondja ki nagyon precízen, hogy akarata ellenére nem fosztható meg senki szlovák állampolgárságától. A lépés szöges ellentétben áll az egyetemes emberi jogokkal, az unió ethoszával, tehát következő lépés a különböző európai bíróságok fóruma lehet - jelezte, megerősítve: a felvidéki vállalkozónak minden segítséget megadnak.
A szlovák belügyminisztérium megvonta Boldoghy Olivér révkomáromi vállalkozótól szlovák állampolgárságát, miután nyáron felvette a magyar állampolgárságot. Az Egy Jobb Komáromért polgári társulás aktivistája a Bumm.sk hírportálon korábban közölte: megkapta a pozsonyi belügyminisztérium levelét, amelyben tájékoztatták, hogy törölték a szlovák állampolgárok jegyzékéből, és ezzel bejelentett lakhely nélküli személlyé vált.
Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes és Répás Zsuzsanna nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár még aznap közleményben tiltakozott az eset miatt. Mint írták, a magyar kormány felháborodással értesült arról, hogy a magyar állampolgárság megszerzése miatt a Szlovák Köztársaság, az érintett személy kifejezett akarata ellenére, megfosztotta szlovák állampolgárságától Boldoghy Olivér révkomáromi vállalkozót, és ezzel kísérel meg alapot teremteni további életvitelét ellehetetlenítő jogfosztásokhoz.
Peter Weiss budapesti szlovák nagykövet, miután Németh Zsolt külügyi államtitkár az ügy miatt bekérette, azt közölte, hogy országa állampolgársági törvénye megfelel a nemzetközi előírásoknak és gyakorlatnak, és Boldoghy Olivért nem fosztották meg szlovák állampolgárságától, hanem azt a törvény értelmében elveszítette.
A felvidéki vállalkozó állampolgárságtól történő megfosztását elítélte az Országgyűlés nemzeti összetartozás bizottsága, és Magyar Állandó Értekezlet (Máért) is. Semjén Zsolt a Máért ülésén azt mondta, a szlovákiai és uniós fórumokon is kiállnak az állampolgárságától megfosztott révkomáromi férfi mellett, és minden segítséget megadnak neki.
Semjén Zsolt a köznevelési törvényhez benyújtott nagyszámú módosító indítványokról kérdezve beszélt még arról is, hogy ha Hoffmann Rózsa rossz törvénytervezetet dolgozott volna ki, akkor azt a kormány nem támogatta volna.
"Ez nem a Hoffmann Rózsa javaslata, ez a Fidesz-KDNP-kormány, Orbán Viktor kormányának a törvényjavaslata" - fogalmazott a miniszterelnök-helyettes, hozzátéve: "azt nagyon kell látni szeretett szövetségesünknek, és az ott lévő képviselőknek, hogy amikor ezt a törvényt támadják, akkor voltaképpen a kormányt támadják".
Ugyanakkor megjegyezte: ez egy szabad ország, parlamentáris demokrácia, természetes, hogy minden képviselő olyan módosítást nyújt be, amilyet óhajt. Az összes módosítást komolyan fogjuk venni, akár az ellenzéktől, akár saját oldalról érkezik. A módosítások közül sokra Hoffmann Rózsa is azt mondta, hogy használható és beépíthető - fűzte hozzá. Azokat, amelyek a kormány által elfogadott irányvonallal - ami tükrözi Hoffmann Rózsa álláspontját - összhangba hozhatók, támogatni fogják - közölte Semjén Zsolt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?