Semjén a külhoni magyarok honosításáról

London |

<p>A történelem igazságszolgáltatásának nevezte a külhoni magyarok honosítását Semjén Zsolt, aki részt vett Nagy-Britanniában élő magyarok honosítási ünnepségén.</p>

A londoni magyar nagykövetségen március 15-e alkalmából ünnepi külsőségek közepette nyújtották át 34, Nagy-Britanniában élő magyarnak a honosítási okiratot.     A ceremónia után tartott beszédében a nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes hangsúlyozta: a történelem viharai - elsősorban  Trianon tragédiája és a kommunista diktatúrák üldöztetései - miatt a magyarságnak csaknem a fele a határokon túl él, a Kárpát-medencében vagy szétszórva a világban.     Ahhoz azonban, hogy a magyar nemzet megmaradjon, minden egyes nemzetrészének meg kell maradnia a Kárpát-medencében és a nyugati diaszpórában egyaránt - tette hozzá.     Semjén Zsolt szerint ez akkor lehetséges, ha a magyarság közös nyelve és közös kultúrája alkotta történelmi tudatot egy "alkotmányos acélabroncs" is megerősíti, ez pedig a magyar állampolgárság.     A londoni ünnepségen állampolgárrá fogadott magyaroknak a miniszterelnök-helyettes azt mondta: történelmi jogon kapták vissza azt az állampolgárságot, amely magyarként eleve megillette őket. Ez egyben igazságszolgáltatás a honosítottak szülei, nagyszülei számára is, akiknek a Trianon utáni évszázadban gyakran kellett elszenvedniük a "hazátlan" megbélyegzést - hangsúlyozta Semjén Zsolt.     A miniszterelnök-helyettes a magyar állam nevében megköszönte, hogy az állampolgárrá fogadottak külföldön is megőrizték hűségüket a magyarsághoz, a magyar nemzethez. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?