Schmitt Pál is megemlékezett Albert Flórián búcsúztatásán

Budapest |

<p>Schmitt Pál köztársasági elnök is ellátogatott szombaton délelőtt az Üllői úti Stadionba, ahol virágokat helyezett el a vasárnap éjjel elhunyt Albert Flórián koporsójánál.</p>

A Ferencváros legendás futballistájának, az egyetlen magyar aranylabdásnak a búcsúztatása 9 órakor kezdődött meg a róla elnevezett arénában, ahol a koporsót a Springer-szobor előtt, egy hatalmas kegyhelyen állították fel, s magyar nemzeti lobogóval, illetve Fradi-zászlóval takarták le, mellette pedig díszőrség áll. A kegyhely előtt Albert Aranylabdája látható, amelyet 1967-ben, mint a legjobb európai futballista nyert el.
A 70 évesen elhunyt legendás játékos búcsúztatásra folyamatosan érkeznek a szurkolók, volt pályatársak, barátok. Délelőtt rótta le kegyeletét többek között Rákosi Gyula és Szűcs Lajos, Albert korábbi csapattársai is.
Az államfő 11:30 órakor érkezett meg a stadionba, s fehér virágokat helyezett el a koporsónál, majd az arénán kívül, Albert képénél mécsest gyújtott.
A drukkerek 18 óráig a vendégszektor felöli bejáraton érkezhetnek leróni kegyeletüket, s a Gyáli út felőli kapun hagyhatják el a létesítményt.
Albert Flóriánt vasárnap 12 órakor az Óbudai temetőben helyezik végső nyugalomra.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?