Schmitt Pál az új magyar államfő

Budapest |

<p>Schmitt Pált, a Fidesz-KDNP jelöltjét választotta meg köztársasági elnöknek az Országgyűlés kedden. A titkos szavazáson már az első fordulóban eldőlt, hogy ki kerüljön a legfőbb közjogi méltóság tisztségébe: a képviselők közül 263-an támogatták szavazatukkal a házelnököt, aki augusztus 6-án váltja hivatalában Sólyom László jelenlegi államfőt.</p>

A megválasztáshoz a képviselők kétharmadának igen szavazatára, legalább 258 képviselő támogató voksára volt szükség.

Balogh Andrásra, a szocialisták köztársaságielnök-jelöltjére 59 szavazat érkezett.
A szavazás részleteit ismertetve az elnöklő Lezsák Sándor elmondta, a képviselők 366 szavazólapot vettek fel, ezeket hiánytalanul megtalálták a szavazóurnában. Az érvénytelen szavazatok száma 44 volt, a 322 érvényes voksból 59-et Balogh Andrásra, 263-at Schmitt Pálra adtak le.
A bejelentést követően Schmitt Pál letette esküjét és ellátta kézjegyével az esküokmányt.
Az eredményhirdetés alatt Balogh András megtapsolta Schmitt Pál sikerét.
Az esküokmány aláírását követően Schmitt Pál kezet fogott az eseményeket az egyik parlamenti páholyból figyelemmel kísérő Sólyom Lászlóval, Balogh Andrással, Baka Andrással, a Legfelsőbb Bíróság elnökével, Paczolay Péterrel, az Alkotmánybíróság első emberével és Mádl Ferenc volt köztársasági elnökkel.
Gratulált neki Orbán Viktor miniszterelnök, akit a parlamenti frakciók képviselői és a kormány több tagja is követett.
A Jobbik korábban jelezte, hogy felveszik ugyan a szavazólapokat, de nem tesznek ikszet egyik név mellé sem, az LMP  frakció tagjai pedig nem vették fel a szavazólapokat, mert egyik jelöltet sem tartják megfelelőnek az államfői posztra.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?