Külföld

Schillerová a legbefolyásosabb cseh nő a Forbes szerint

Alena Schillerová pénzügyminiszter a legbefolyásosabb nő Csehországban – írja az amerikai Forbes magazin cseh kiadása szerdai közleményében.
MTI

2020. június 10. 14:15

Alena Schillerová
- Képarchívum

Schillerová a lista élén Věra Jourovát, az Európai Bizottság alelnökét váltotta fel. Jourová az idén a második helyre szorult. A harmadik helyen Lenka Bradáčová prágai főügyész van, aki korábban hat éven át volt a legbefolyásosabb cseh nő.

A tekintélyes magazin kilencedik alkalommal állította össze a legbefolyásosabb cseh nők listáját. Az első évben, 2012-ben, Madeleine Albright cseh származású amerikai külügyminiszter végzett az első helyen.

Alena Schillerová (1964), aki tagja az Andrej Babiš miniszterelnök vezette kormányzó ANO tömörülésnek, tavaly és tavalyelőtt is a harmadik volt.

„Amennyiben az érintett döntéseinek társadalmi hatásait mérjük, akkor pillanatnyilag nincs befolyásosabb cseh nő, mint Alena Schillerová. Egyetlen nő Csehországban sem dönt nagyobb összegről, mint Babiš 1,7 milliárd koronás állami költségvetésének a kezelője” – mutatott rá Petr Šimůnek, a Forbes cseh kiadásának főszerkesztője indoklásában. Úgy látja, hogy a koronavírus-járvány ideje alatt Schillerová befolyása tovább nőtt és más területekre is kiterjedt.

A cseh Forbes az idén ismét több mint 300 nő tevékenységét kísérte egy éven át figyelemmel. Ezekből állt össze egy 135 fős lista, majd ebből válogatták ki a legbefolyásosabb cseh nőket. A listában többnyire fontos politikai vagy üzleti-kereskedelmi tisztségeket betöltő személyek, menedzserek és cégtulajdonosok vannak, de nem hiányoznak a civil szektor, a kultúra, a sajtó és a sport képviselői sem.

Az amerikai Forbes magazin 2004 óta állítja össze a világ legbefolyásosabb nőinek listáját. A Forbes magazin cseh változata 2012 óta jelenik meg.  

Támogassa az ujszo.com-ot

Rengeteg hírrel bombáznak minket különböző portálok, s nem könnyű felismerni a valódi- és álhíreket. Ezért is fontos, hogy olyan weboldalakról tájékozódjunk, amelyek megbízható, korrekt információkat nyújtanak.

Az ujszo.com szerkesztőségében minden nap azért dolgozunk, hogy Önök kizárólag ellenőrzött, valós híreket kapjanak weboldalunkon. Ennek biztosítása meglehetősen költséges. Mi viszont szeretnénk, hogy minden kedves olvasónk hozzájuthasson az ellenőrzött információkhoz, ez azonban az Önök anyagi segítsége nélkül hosszú távon nem lehetséges.

Ezért kérjük olvasóinkat, hogy járuljanak hozzá az ujszo.com működéséhez. Számítunk Önökre. Önök is számíthatnak ránk.

Ha támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
Igor Matovič

Akár kormányválságot is okozhat a Szputnyik V

Marek Krajčí
Frissítve

Hétfőtől változik az oltási stratégia, harmincra nő a feketével jelölt járások száma

neszm

Fókuszban a világ legnépszerűbb hegyei: nehézség és reklámérték Neszmélyi Emil szemével

Ipoly-híd: a járvány is fékezheti a munkát

Ipoly-híd: a járvány is fékezheti a munkát

benzin

Drágábban tankolhatunk

Mars

VIDEÓ: Több mint kilencezer szlovákiai neve került a Marsra

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.