Saront megfenyegették

Jeruzsálem. Őrizetbe vettek Jeruzsálemben egy hebroni zsidó telepest, aki halálosan megfenyegette Ariel Saron izraeli kormányfőt.

Jeruzsálem. Őrizetbe vettek Jeruzsálemben egy hebroni zsidó telepest, aki halálosan megfenyegette Ariel Saron izraeli kormányfőt. A 22 éves gyanúsított vasárnap közölte Saron egyik testőrével, hogy a miniszterelnök felelős azoknak a telepeseknek a haláláért, akiket néhány hónapja Hebronban öltek meg palesztin szélsőségesek, majd hozzátette: „Nekem nem okozna semmi gondot, ha Saront meggyilkolnák.” A biztonsági ember őrizetbe akarta venni, de a fiatalember elmenekült, hamarosan azonban elfogták. Fegyvert nem találtak nála. Az izraeli vezetők elleni, mégoly homályos fenyegetéseket is komolyan veszik azóta, hogy 1995. november 4-én egy szélsőjobboldali izraeli lelőtte Jichák Rabin miniszterelnököt. A gyilkost életfogytiglani börtönre ítélték. Júniusban Gideon Ezra tárca nélküli miniszter úgy nyilatkozott, hogy az izraeli belbiztonsági szolgálat, a Sin Bét szerint az utóbbi időben szaporodtak a kormányfő elleni fenyegetések zsidó szélsőségesek részéről.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?