Rutte: Hollandia Dániával és Németországgal együtt száz Leopardot készül adni Ukrajnának

Mark Rutte

Hollandia Németországgal és Dániával együtt száz Leopard 1 típusú harckocsit tervez átadni Ukrajnának, miután üzemképes állapotba hozzák őket – jelentette be Mark Rutte holland kormányfő pénteken Kijevben.

„Németországgal és Dániával együtt száz Leopard harckocsit adunk. Németországgal és az Egyesült Államokkal együtt pedig Patriot légvédelmi rendszereket is” – mondta a Jevropejszka Pravda hírportál beszámolója szerint Rutte sajtótájékoztatóján.

Az ukrajnai szállítás időpontjával kapcsolatban a holland miniszterelnök nem adott konkrét előrejelzést, de azt ígérte, hogy az „a lehető leghamarabb” megtörténik.

„Amint az első tétel üzemképes lesz, kiszállítják Ukrajnába. A lehető leggyorsabban szeretnénk ezt megtenni. Dátumot nem tudok mondani. Tisztában vagyunk azzal az elvvel, hogy jobb ma, mint holnap, de mindennek rendben kell lennie” – fogalmazott Rutte.

Hangsúlyozta, hogy Ukrajnának meg kell nyernie a háborút. „Mindent meg kell tennünk annak érdekében, hogy Ukrajna megvédhesse magát az Oroszország felől érkező szörnyű erőszakkal szemben. Győznie kell!” –jelentette ki a holland kormányfő.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?