Rövidesen Biden is beszáll az amerikai elnökválasztási küzdelembe

Washington |

<p>Két napon belül Joe Biden alelnök is beszáll a 2016-os amerikai elnökválasztási küzdelembe - közölte hétfőn demokrata forrásokra hivatkozva a Fox News és az NBC televízió.</p>

Az amerikai médiában hétfőn napvilágot látott, de Biden által hivatalosan meg nem erősített értesülések szerint az alelnök az elkövetkező 48 óra alatt közli a nyilvánossággal elhatározását.    A CNN úgy értesült, hogy Biden munkatársai megkezdték a kampánystáb felállítását célzó felvételi beszélgetések előkészítését.    A Reuters brit hírügynökség és az Ipsos intézet hétfőn nyilvánosságra hozott közvélemény-kutatása szerint egyébként - nem utolsósorban a múlt keddi televíziós vitában bemutatott remek teljesítményének köszönhetően - tíz nap alatt 10 százalékpontot erősödött a demokrata elnökjelölt-aspiránsok mezőnyét vezető Hillary Clinton támogatottsága.    A felmérés szerint a demokrata szavazók 51 százaléka voksolna a volt first ladyre, 27 százaléka pedig Bernie Sandersre, a magát "demokratikus szocialistaként" jellemző vermonti szenátorra. Amíg Sanders tábora változatlan maradt, a vetélkedéstől mindeddig távol maradó Biden támogatottsága az október 9-én közölt eredményhez képest 6 százalékpontot gyengült, és 13 százalékra esett vissza. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?