RÖVIDEN

Magyarok Kostunicánál
Belgrád. A vajdasági magyarok elleni kilengések megelőzésével és a súlyosabb atrocitások kivizsgálásával foglalkozó két bizottság megalakításáról született megállapodás a VMSZ vezetői és Vojiszlav Kostunica szerb miniszterelnök tegnapi belgrádi megbeszélésén.

Magyarok Kostunicánál

Belgrád. A vajdasági magyarok elleni kilengések megelőzésével és a súlyosabb atrocitások kivizsgálásával foglalkozó két bizottság megalakításáról született megállapodás a VMSZ vezetői és Vojiszlav Kostunica szerb miniszterelnök tegnapi belgrádi megbeszélésén. Kasza József pártelnök a találkozó után kijelentette: „A párbeszéd elkezdődött, és remélhetőleg eredménye is lesz. Csak az lenne elfogadható eredmény, ha megszűnnének a vajdasági magyarok elleni atrocitások. Semmilyen félmegoldást nem tudok elfogadni.” Hozzátette: a kormányfő munkatársai részéről voltak kísérletek a kérdés súlyának kisebbítésére, de „a VMSZ ezt nem engedi meg”. (MTI)

Barroso újítani akar

Brüsszel. Az Európai Bizottság kijelölt elnöke közölte: azt tervezi, hogy megerősítése esetén létrehozza a bizottság intézményi kérdésekkel foglalkozó alelnökének tisztségét. José Manuel Durao Barroso az Európai Parlament Liberálisok és Demokraták Szövetsége Európáért politikai csoportja előtt tartott meghallgatáson, képviselői kérdésre válaszolva jelezte e szándékát. A képviselők szerint az EP-választásokon tapasztalt alacsony részvételi arány azt mutatja, hogy az uniós polgárok nehezen tudnak olyan szervezetként tekinteni az EU-ra, mint amely közvetlen befolyással lehet az életükre. (MTI)

Nem kell az űrbe atomfegyver

Moszkva. Oroszország nem készül arra, hogy nukleáris fegyvert juttasson a világűrbe, de továbbra is az az eltökélt szándéka, hogy űrnagyhatalom maradjon – jelentette ki Vlagyimir Popovkin altábornagy, az orosz űrcsapatok főparancsnoka. Rámutatott: néhány országban léteznek olyan törekvések, hogy a világűrt a katonai szembenállás céljaira használják fel, és „nekünk erre reagálnunk kell”. Leszögezte: az orosz űrcsapatok elsődleges feladata az, hogy megbízható védelmet nyújtsanak a Föld körül keringő orosz űreszközöknek. (MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?