A Szojuz MSZ-10 kilövése
Roszkoszmosz: a bajkonuri összeszereléskor sérült meg a hordozórakéta szenzora
A végső összeszereléskor, a bajkonuri kilövőállásnál sérült meg az a szenzor, amely három héttel ezelőtt a Szojuz FG hordozórakéta balesetét és az űrhajósok kényszerleszállását kiváltotta - jelentette ki Oleg Szkorobogatov, a baleset okait vizsgáló bizottság vezetője, a Központi Gépipari Tudományos Kutatóintézet (CNIImas) igazgatóhelyettese csütörtökön Koroljovban.
Egy nappal korábban Szergej Krikaljov, a Roszkoszmosz orosz állami űrvállalat emberes űrrepülési programjaiért felelős ügyvezető igazgatója szerdán Moszkvában már elmondta, hogy az első és a második fokozat szétválását jelző egyik szenzor meghibásodása okozta a bajt, de azt nem közölte, hogy maga a szerkezet miért nem lépett működésbe.
Szkorobogatov közölte, hogy a kontaktusszenzor konzoljának deformálódása - 6 fokos elgörbülése - miatt nem nyílt ki a D blokk oxidáló tartályának elvezető szelepének teteje. Ennek következtében a szétváláskor az egyik oldalelem nem távolodott el eléggé a rakétától, és a második fokozat üzemanyag-tartályhoz ütközött.
A vizsgálóbizottság vezetője szerint a szenzor bizonyítottan kizárólag az adott hordozórakéta-"csomag" bajkonuri összeszerelésekor sérülhetett meg, a gyártás során való meghibásodás kizárható. A konkrét felelősség megállapítása nem tartozott a bizottság feladatai közé.
Mint mondta, hasonló hiba potenciálisan még két Szojuz FG hordozórakétával fordulhatna elő: az egyik jelenleg a Guyana Űrközpontban, Kourou mellett van, a másikkal pedig november 16-án egy Progressz teherűrhajót terveznek a Nemzetközi Űrállomásra felbocsátani. A vizsgálóbizottság ajánlásokat dolgozott ki az ellenőrzés elvégzésére, amelyek magukba foglalják a "csomag" szétszerelését, a tüzetes kontrollt, valamint a fotó- és videodokumentáció elkészítését. A testület javaslatokat terjesztett elő a hasonló problémák jövőbeni kiküszöbölésére.
Október 11-én, nem sokkal a felbocsátása után kényszerleszállást hajtott végre a Nemzetközi Űrállomásra elindított Szojuz FG rakétával felbocsátott Szojuz MSZ-10 orosz űrhajó, a fedélzetén Alekszej Ovcsinyinnel és Nick Hague-gel. Az orosz és az amerikai űrhajós épségben ért földet az ejtőernyővel fékezett visszatérőkabinban. Embert szállító orosz űrhajóval legutóbb 35 éve történt baleset a felbocsátáskor.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.