Romney visszatért a Marriott International igazgatótanácsába

Washington |

<p>Mitt Romney, aki a novemberi elnökválasztáson a hivatalban lévő Barack Obamával szemben az amerikai Republikánus Párt jelöltje volt, visszatér a Marriott Internatonal igazgatótanácsába - közölte hétfőn a szállodalánc.</p>

Romney 1993 és 2002, valamint 2009 és 2011 között töltött mát be igazgatói tisztséget a Marriottnál. Munkájáért Romney 2010-ben 193 357 dollárnyi "kompenzációt" kapott a cégtől, ebből 83 ezret pénzben és részvényekben.

    Mitt Romney az egyik legsikeresebb amerikai magántőke-befektető cég, a Bain Capital alapítója és vezetője volt. Üzletemberi háttere elnökválasztási kampányának egyik alappillére volt, erre hivatkozva állította azt, hogy tudja, hogyan kell munkahelyeket teremteni az amerikai gazdaságban. Romney magánvagyonát 190 és 250 millió dollár közötti összegre becsülik.     Az elmúlt napokban megjelent sajtójelentések szerint az üzleti világban és a mormon egyházban mindig aktív Romneyt nyomasztotta az a tétlenség, amely az elnökválasztás elvesztése nyomán a "nyakába szakadt". Utolsó elnökjelölti tevékenysége az volt, hogy ajánlóleveleket írt szélnek eresztett kampánystábja tagjainak.     A volt massachusettsi szenátor veresége után bejelentette, hogy nem kíván többé választott politikai tisztségért versenybe szállni. Lapértesülések szerint Romney nem mutat érdeklődést a Republikánus Párt reformja iránt sem. Igaz, ennek meghatározó személyiségei elfordultak tőle, miután kijelentette: Obamának azért sikerült győznie, mert hivatalban lévő elnökként "ajándékokkal"  magához tudta édesgetni a különböző társadalmi csoportokat. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?