Külföld

Romániában felső korhatár nélkül alkalmazzák az AstraZeneca-vakcinát

Romániában eltörölték az eddigi 55 éves korhatárt, és a továbbiakban valamennyi, 18. életévét betöltött felnőtt megkaphatja a koronavírus elleni AstraZeneca-vakcinát – közölte hétfőn az oltáskampányt koordináló országos bizottság (CNCAV).
MTI

2021. március 8. 18:40

koronavírus-vakcina AstraZeneca
Kép: MTI/Máthé Zoltán

Az Agerpres hírügynökség által ismertetett közlemény szerint a döntést román járványügyi szakemberek javaslatára, más európai államok tapasztalatai alapján, illetve az Egészségügyi Világszervezet (WHO) ajánlásainak figyelembevételével hozták meg.

A szaporodásra képtelenné tett adenovírust használó AstraZeneca oltása „közvetíti” a sejteknek a koronavírus jellemzőit, ennek hatására a szervezet immunrendszere speciális ellenanyagot és fehérvérsejteket termel – emlékeztet a CNCAV közleménye. Az oltást két dózisban adják be, 4–12 hetes időközzel. Romániában a második, „emlékeztető” dózisra az első után nyolc héttel lehet időpontot foglalni az oltáskampány előjegyzési portálján.

A brit-svéd AstraZeneca gyógyszeripari vállalat által kifejlesztett oltóanyagot február 15-től kezdődően alkalmazzák Romániában, eddig a 18-55 éves korosztály kaphatta meg.

Romániában – az egészségügyi alkalmazottak immunizálása után – jelenleg az oltási kampány második szakasza zajlik, amelyben a 65 év felettiek, a krónikus betegek, az idősotthonok lakói és a kulcsfontosságú ágazatok dolgozói kaphatják meg a koronavírus elleni védőoltást.

Az 55 éves korhatár miatt az idősebb korosztály eddig a korábban engedélyezett Pfizer/BioNTech vagy Moderna oltást kapta. AstraZenecával főleg a társadalom számára kiemelten fontos munkát végző, illetve fokozott fertőzésveszélynek kitett foglalkoztatási csoportokat – a közigazgatásban, energiaszektorban, nemzetvédelemben, közszállításban, távközlésben, oktatásban, szállítmányozásban, élelmezésben, vízműveknél, hulladékgazdálkodásban, temetkezési vállalatoknál, és a sajtóban dolgozókat – oltották.

Romániában eddig 1 millió 174 ezer ember kapott koronavírus elleni védőoltást, közülük 652 ezren mindkét adagot. AstraZenecából eddig 187 ezer adag fogyott.

Az előjegyzési portálon hetek óta kizárólag az AstraZeneca vakcinát használó oltópontoknál lehet szabad helyeket találni. Az oltásra jogosultak AstraZenecával szemben érzékelhető nagyobb bizalmatlansága egyrészt azzal magyarázható, hogy maga a gyártó – a másik két oltóanyagnál – szerényebb hatékonyságot ígért, másrészt magasabb arányban regisztráltak mellékhatásokat: míg a Pfizernél a beadott oltások 0,25, illetve a Moderna 0,19 százalékánál, addig az AstraZeneca esetében a beadott oltások 1,1 százalékánál jegyeztek fel kisebb-nagyobb panaszokat a beoltottak részéről.

Támogassa az ujszo.com-ot

Az elmúlt időszakban arra kértük olvasóinkat, járuljanak hozzá az ujszo.com működéséhez annak érdekében, hogy a jelentős költségekkel járó hiteles, megbízható hírszolgáltatást hosszú távon biztosítani tudjuk.

Köszönjük a pozitív fogadtatást. Jó érzés tudni, milyen sokan tartják fontosnak a független, magyar nyelvű újságírás fennmaradását Dél-Szlovákiában, és milyen sokan szeretik az Új Szót.

A beérkezett támogatások lehetővé tették, hogy új munkatárssal bővítsük az ujszo.com professzionális csapatát, fejlesszük szolgáltatásainkat, növeljük az ügyeletben töltött órák számát. Nagyszerű eredmény ez olyan gazdasági környezetben, ahol a fejlesztések helyett a költségek visszafogása került sok helyen célkeresztbe.

Hálásak vagyunk eddigi támogatásaikért, és kérjük, továbbra is segítsék az ujszo.com fejlesztését. Számítunk Önökre. Önök is számíthatnak ránk.

Ha támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
koronavírus

Elérte a tizenegyezret a koronavírus halálos áldozatainak száma Szlovákiában

Igor Matovič

Matovič ismét a közösségi hálón bírálja koalíciós partnerét, az államfőt és az újságírókat

gimi

Riport a győri Kazinczyból a járványhelyzet nagy veszteseivel: a végzősökkel

Vladimír Lengvarský

Lengvarský: Nem akarjuk elkövetni más országok hibáját

időjárás borús

Friss meteorológiai előrejelzés szombatra!

Mária Kolíková

Kolíková szerint kötelező lenne közzétenni a Szputnyikra kötött szerződést

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.