Romániában egyre több a napi esetszám, egyre több a halálos áldozat

koronavírus Románia

Romániában megkétszereződött az egy nap alatt feljegyzett új koronavírus-fertőzések és halálesetek száma, kedden először lépte át a negyvenezret a napi esetszám.

A stratégiai kommunikációs törzs keddi jelentésében szereplő 40 018 újonnan diagnosztizált fertőzés több mint 90 százalékkal haladja meg az utóbbi két hét átlagát és kétszerese a hétfőn regisztrált fertőződéseknek, amikor azonban fele annyi tesztet elemeztek ki. Romániában immár tíz napja a koronavírus-tesztek több mint 30 százaléka pozitívnak bizonyul, és az esetszámok alakulása többnyire az elvégzett tesztek számát követi.

Kedden újabb 95 halálesetről számoltak be a hatóságok, s ez csaknem 80 százalékkal magasabb a kéthetes mozgóátlagnál és több mint duplája az előző napi adatnak. Az egészségügyi ellátásra nehezedő nyomás átlagosan másfélszeresére emelkedett egy hét alatt: a kórházakban kezelt fertőzöttek száma kedden megközelítette a tízezret, közülük 937 súlyos beteget az intenzív terápián ápolnak.

Egyelőre a koronavírusos betegeknek elkülönített kórházi ágyak mintegy 44 százaléka foglalt, az ellátást inkább az egészségügyi személyzet tömeges megfertőződése veszélyezteti. A szaktárca adatai szerint már 260 kórházban alakult ki koronavírus-fertőzési góc.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?