Romániában általános sztrájkkal fenyegetve követelnek béremelést az egészségügyi szakszervezetek

A bukaresti munkaügyi minisztérium elé szervezett „sztrájkőrséggel” folytatta bérkövetelő tüntetéssorozatát csütörtökön a Sanitas egészségügyi szakszervezet, amely az ágazati általános sztrájk kirobbantását is kilátásba helyezve követel 20 százalékos béremelést az egészségügyi dolgozók számára.

Viorel Husanu, a Sanitas bukaresti elnöke szerint több mint százezer aláírás gyűlt már össze az általános sztrájk támogatására.

Csütörtökön az ágazat másik országos érdekképviseleti szövetsége, az Egészségügyi Szolidaritás (FSSR) is bejelentette, hogy csatlakozik a bérkövetelő demonstrációkhoz, és jövő csütörtökön részt vesz az egészségügyi minisztériumnál meghirdetett tüntetésen, amelyet a Sanitas hirdetett meg.

A két szakszervezeti szövetség arról állapodott meg, hogy összehangolják további tiltakozó megmozdulásaikat, beleértve a kollektív munkaügyi konfliktus és a sztrájk megszervezését is, amennyiben a kormánnyal folytatott tárgyalásokon nem érik el követeléseik teljesítését – tudatta csütörtöki közleményében az FSSR. A dokumentum már 25 százalékos béremelési követelést említ.

A bukaresti kormány a múlt héten munkacsoportot létrehozását kezdeményezte az egészségügyi alkalmazottak bérezésének megoldására az egészségügyi, a munkaügyi és a pénzügyminisztérium képviselőinek részvételével.

Az egészségügyi dolgozók túlterheltsége miatt is tiltakozó szakszervezetek nyomására a bukaresti kormány részlegesen feloldotta a tavaly bevezetett létszámstopot, és két hete 7600 betöltetlen állást szabadított fel az egészségügyben és a szociális ellátásban, az érdekképviseletek szerint azonban ez a hiányzó munkaerő felét sem teszi ki.

A Sanitas bukaresti elnöke akkor rámutatott: a szakszervezeti szövetség akkor is folytatja a sztrájk előkészítését, ha a kormány feloldja az egészségügyben a létszámstopot, mert a 20 százalékos béremelés nélkül a meghirdetett állások nem lesznek vonzóak.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?