Románia közel kétezer menekült befogadását ajánlotta fel

Kolozsvár |

<p>Románia 1942 menekült befogadását ajánlotta fel a közelmúltban - közölte Teodor Melescanu külügyminiszter beszélt pénteken a Realitatea hírtelevíziónak adott interjúban.</p>

A miniszter elmondta: a már korábban befogadott mintegy 700 menekült mellé Románia 1942 Görögországban és Olaszországban tartózkodó menekült befogadását ajánlotta fel. A miniszter kifejtette: nem szabad összemosni azokat, akik a háború vagy a politikai üldözés elől menekülnek a gazdasági bevándorlókkal.     

"Románia kinyilvánította a szolidaritását, noha azon az állásponton voltunk, hogy nem normális, hogy bevándorlási kvótákat rójanak ki ránk. Ugyanakkor kinyilvánítottuk készségünket egy bizonyos számú menekült befogadására" - magyarázta a külügyminiszter. 

Teodor Melescanu hangsúlyozta, hogy Románia "hangsúlyosan részt vesz azokban a műveletekben, amelyek a Fekete-tengeri menekülthullám leállítására, a veszélyesen menekülők megmentésére irányul".  Ugyanakkor egy olyan kezdeményezés kidolgozásán is dolgozik, amely keretében Románia ötven csendőrt és rendőrt küld az iraki biztonsági erők felkészítésére.  

A miniszter azt is megemlítette, hogy Románia vállalta: 800 ezer euróval járul hozzá az Iszlám Állam elleni koalíció költségeihez és a háború sújtotta térség civil lakosságának a megsegítéséhez. "E négy évre szóló, évi 200 ezer eurós hozzájárulás mellett egy 340 ezer eurós hozzájárulást is vállaltunk, amelyet elsősorban a szíriai nélkülözőknek szánunk. (.) Emellett hozzá fogunk járulni - még nem rögzítettük, hogy mennyivel - a jelenleg Törökországban élő szíriai menekültek megsegítésére létrehozott EU-s alaphoz" - részletezte Melescanu az ország erőfeszítéseit.  

Románia 2015-ben a kötelező kvóták ellen szavazott, azt hangoztatva, hogy a tagországoknak önkéntes felajánlások alapján kellene menedékkérőket átvenniük a migrációs nyomás által leginkább sújtott uniós tagállamoktól. A román hatóságok mindazonáltal nem tagadták meg a brüsszeli kvótarendszer alkalmazását. A román bevándorlási hivatal (IGI) a múlt hét végén közölt először adatokat a befogadott menedékkérőkről. Ezek szerint a bukaresti, giurgiui, radóczi (Radauti), galaci illetve a Máramaros megyei nagysomkúti (Somcuta Mare) befogadóközpontban összesen 521 szíriai, 131 iraki, 45 eritreai és 13 jemeni - más uniós tagállamoktól átvett - menedékkérőt helyeztek el. 

A brüsszeli kvóták szerint Romániának elvileg a menedékkérők 3,8 százalékát kellene átvennie. Az első 160 ezer menedékkérő szétosztása nyomán 4180, Olaszországba vagy Görögországba érkezett migránst kellett volna Romániába telepíteni.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?