Külföld

Románia is támogatja Ukrajna EU-csatlakozását

Klaus Iohannis román államfő kedden közölte, hogy Bukarest támogatja Ukrajna, a Moldovai Köztársaság és Georgia csatlakozását az Európai Unióhoz.
author
MTI

2022. március 1. 10:25

Klaus Iohannis
- TASR/AP-felvétel

A román elnök az orosz-ukrán háborúval kapcsolatban fejtette ki álláspontját az egyik közösségi oldalon. Pár soros bejegyzésében közölte, hogy Románia teljes mellszélességgel támogatja a három ország EU-integrációját, hiszen „az EU mindhárom keleti partnerének az európai közösség családjában van a helye”. „Románia minden tőle telhetőt megtesz azért, hogy ez a célkitűzés valósággá váljék” – írta az elnök.

Ugyanerről Bogdan Aurescu román külügyminiszter is nyilatkozott hétfőn egy késő esti televíziós műsorban. Emlékeztetett, hogy Románia ratifikálta elsőként a három kelet-európai ország EU-val kötött társulási szerződését és szabadkereskedelmi egyezményét.

Aurescu úgy vélte, hogy a háború okozta rendkívüli válsághelyzetben meg kell erősíteni a három ország európai perspektíváját, ugyanakkor hozzátette: a nagyon gyors csatlakozás aligha lehetséges, hiszen Románia saját tapasztalatából tudja, hogy az integráció az eljárások szempontjából bonyolult folyamat, amely mélyreható reformokat igényel a tagjelölt államoktól, de az EU részéről is erőfeszítések szükségesek.

A román diplomácia vezetője reményét fejezte ki, hogy az EU napirendre tűzi a kérdés megvitatását.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök aláírta hétfőn Ukrajna európai uniós csatlakozási kérelmét, ezenfelül az elnök, valamint Denisz Smihal miniszterelnök és Ruszlan Sztefancsuk házelnök közös nyilatkozatot is aláírt. A dokumentumokat pedig elküldték Brüsszelbe.

Támogassa az ujszo.com -ot

Úgy vagyunk az újságírással, mint a hivatásos zenészek: fellépünk naponta a „kőszínházban", elegáns ruhában a hűséges, bérletes közönségünk előtt, vagyis eljuttatjuk a postaládákba, árushelyekre nyomtatott napilapként a fizetős Új Szót. És mondhatjuk azt, hogy kiállunk a mélyen tisztelt publikum elé a korzón is, kicsit könnyedebben szórakoztatjuk, elgondolkodtatjuk a közönséget, érzelmeket kiváltva az erre járó tömegből. Ez az előadás pontosan olyan szenvedélyes, mint a kőszínházi fellépés, ugyanúgy sok munkával jár, mégis ingyenes. Ha tetszett, hálásan fogadjuk adományát, amit a jelképes hegedűtokba helyezhet. Eddigi felajánlásait is szívből köszönjük az új hangszerekhez, a zenekar bővítéséhez, a repertoár kiszélesítéséhez: az ujszo.com naprakész működtetéséhez.

Ha támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
élelmiszer

Eltűnhet az üzletekből a hazai csirkehús

Igor Matovič

Csak kedden szavaznak Matovič leváltásáról

Boris Kollár

Kollár elítéli az újabb négy ukrán terület Oroszország általi annektálását

António Guterres
Frissítve

Guterres: veszélyes eszkalációt jelentene az ukrán régiók orosz elcsatolása

Dobosy Pál

Ketten indulnak a polgármesteri pozícióért Felsőszeliben

Új Szó

Miről ír a pénteki Új Szó?

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.