Románia fegyvert adott el Grúziának

Bukarest |

<p>Románia szállított gyalogsági fegyvereket és lőszert Grúziának - erősítette meg pénteken a román külügyminisztérium a Mediafax hírügynökségnek. A szaktárca szerint a fegyverszállítás az ENSZ Alapokmányának és az Európai Unió fegyverexportra vonatkozó szabályainak a tiszteletben tartásával történt.</p>

A román külügy közölte, hogy a grúz kormányerőknek egyéni engedélyek alapján szállították a fegyvereket, ami összhangban áll a román fegyverexport-szabályozásokkal és Románia nemzetközi vállalásaival. Hozzátették: Grúzia nem tartozik fegyverszállításra vonatkozó nemzetközi és regionális embargó, vagy más korlátozó intézkedés hatálya alá.
Szergej Bagaps, Abházia elnöke csütörtökön közölte, hogy a Kodori-szorosban lévő grúz katonai raktárakban nagy mennyiségben találtak fegyvert, egyebek között amerikai és román gyártmányúakat.
A román hírügynökség emlékeztet, hogy az abház elnök nyilatkozatára reagálva korábban Teodor Melescanu román védelmi miniszter kijelentette: Románia nem szállított fegyvereket Grúziának, de ellenőrzik, hogy "kereskedelmi vonalon" létezett-e szerződés. A miniszter hozzátette: esetleg csak közvetítőkön keresztül kerülhetett fegyver Romániából Grúziába. (MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?