<p>Robbantásos merényletet követtek el egy isztambuli rendőrségi épület ellen, a támadásban öt rendőr és két civil is megsebesült - jelentette vasárnap este az Anadolu állami hírügynökség.</p>
Robbantás egy isztambuli rendőrségi épületnél
![](/sites/default/files/styles/image_16_10_w400/public/lead_image/23814934_0.jpg.webp?itok=4YrbIBuI)
Ankara |
A város Sultanbeyli negyedében végrehajtott robbantás nyomán kigyulladt és súlyosan megrongálódott a kétemeletes rendőrségi épület. A magánkézben lévő Dogan hírügynökség beszámolója szerint a detonáció megrongált több szomszédos házat és mintegy húsz, a közelben parkoló gépkocsit is. Egyelőre senki sem vállalta magára a merényletet, a támadást azonban egy olyan időszakban követték el, amikor kiújultak az összecsapások a török biztonsági erők és a Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) fegyveres lázadói között. A Hürriyet című napilap szerint a rendőrségi épület közelében összegyűlt emberek a PKK elleni jelszavakat skandáltak. A robbantás mögött ugyanakkor iszlám szélsőségesek is állhatnak, miután Törökország hosszas vonakodás után - a 32 halálos áldozatot követelő suruci merénylet hatására - július 24-én légicsapásokat indított az Iszlám Állam szervezetének szíriai állásai ellen, és beleegyezett abba, hogy amerikai harci gépek az Iszlám Állam erői elleni csapásokhoz használhassák a szíriai határ közelében lévő incirliki légi támaszpontot.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.