Robbanás Prága belvárosában, sérültek

Prága |

<p>Tíz óra körül robbanás történt Prága belvárosában, a Smetana rakparton, a Slavia kávéház tőszomszédságában, a Nemzeti Színháznál. A robbanást az egész központban lehetett hallani. A helyszínen tűzoltók, mentők és rendőrök dolgoznak.</p>

A robbanást 9.56-kor jelentették be – mondta Tomáš Hulan prágai rendőrségi szóvivő az iDnes.cz hírportálnak. Az elsődleges információk szerint 15 ember sérült meg. A légnyomást a környéken az összes ablakot kitörte. A környéket por borítja.

Az épületben, ahol a robbanás történt, több cég székel. A rendőrség mindkét irányban lezárta a rakpartot. Elsődleges jelentések szerint 15 ember sérült meg. A prágai kórházakban leállították a nem akkut esetek ellátását és a tervezett beavatkozásokat, hogy a robbantás sérültjeit el tudják látni. A robbantás helyszínére öt mentő szállt ki, két orvossal, valamint egy speciális mentőkamion.  A tömegközlekedési vállalat evakuációs buszt indított a helyszínre, melyben takaró és ital várja a sérülteket.  A környéken közlekedési korlátozások vannak érvényben, a forgalmat a rendőrség irányítja. Bohuslav Svoboda főpolgármester is a helyszínre érkezett. Elmondása szerint a robbanásnak 15-20 sérültje van, a pontos szám nem ismert. A cseh közszolgálati tévé szerint négy ember állapota súlyos. 

 

Zdeněk Schwarz, a prágai mentőszolgálat igazgatója szerint akár 40-ra is emelkedhet a sérültek száma. A legtöbben zúzódásokat szenvedtek, vagy szilánkoktól sérültek meg.  A tűzoltók a környéken tizenkilenc ingatlanban lezárták a gázt, hogy megelőzzék a vezetékek potenciális károsodását – mondta Pavlína Adamcová tűzoltósági szóvivő az iDnes.cz portálnak.  A helyszínen kutyás mentők dolgoznak, romok alá szorult embereket keresnek. A gázszivárgást sikerült megállítani. Az épület kiszellőztetése mintegy egy órát vesz igénybe. Az épületeket statikus vizsgálja át – jelentette a lidovky.cz. A Nemzeti Színház minden dolgozóját evakuálták, de remélik, hogy az esti előadást sikerül megtartani.

 

A rendőrök szalaggal vették körül a robbanás helyszínét, melyet illetéktelenek nem léphetnek át. Ennek ellenére mindig próbálkozik valaki. Petr Nečas cseh miniszterelnök nyilatkozatot adott ki a robbanás kapcsán. „Mélyen megrendített a tragédia, amelyet a gázrobbanás okozott. Jelenleg igyekszem részletesen megismerni a helyzetet. Folyamatos kapcsolatban állok a belüggyel és az integrált mentőrendszerrel” – áll a nyilatkozatban.  A  Požáry.cz katasztrófákra szakosodott portál szerint a színművészeti egyetem tetőszerkezete láthatóan megrongálódott. A főpolgármester a közszolgálati rádiónak azt mondta, valószínűleg három ember lehet a romok alatt. Annak a háznak a fala, amelyben a robbanás történt, öt centimétert mozdult el.  A főpolgármesteri hivatal a Metrostav vállalatot bízta meg az elmozdult házfal biztosításával. A CNN, a BBC, és a Sky News hírtévéknél is vezető hír a robbanás, de a világ vezető hírügynökségei is beszámoltak róla.  A ČT24 hírtelevízió jelentése szerint a környéken még mindig erős gázszag van. A tűzoltók szerint a gáz a csatornarendszerben lehet, így fennáll egy esetleges újabb robbanás veszélye. A romok között 3-4 halott lehet, továbba 35 könnyebb és egy súlyos sérültje van a robbanásnak - mondta Zdeněk Schwarz, a prágai mentőszolgálat igazgatója.   (idnes.cz, lidovky.cz, sita, tasr, pozary.cz, ceskatelevize.cz)
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?