Ricines levél Obamának – ismertették a vádakat

Washington |

<p>A Mississippi állambeli Oxfordban a bíróságon ismertették a vádakat hétfőn azzal a férfival, aki hatóságok szerint ricinnel mérgezett levelet adott fel az amerikai elnöknek, egy szenátornak és az egyik állambeli bírónőnek.</p>

A vasárnapra virradóra őrizetbe vett 41 éves önvédelmi sportoktató, James Everett Dutschke tagadja, hogy köze lenne a levelekhez és azt állítja, hogy hazafi és nincsenek haragosai. A bíróságon kijelentette, hogy megértette az ellene felhozott vádakat, amelyeket csak később hoznak nyilvánosságra. Dutschke előzetes meghallgatását kedden kezdik meg a törvényszéken, az ügyészség várhatóan ekkor terjeszti majd elő bizonyítékait.

    A Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) ügynökei korábban egy Elvis-imitátor ablakmosót, az ugyancsak mississippi lakos Paul Kevin Curtist vették őrizetbe, majd később elengedték.     Ha elítélik, Dutschke akár életfogytiglani szabadságvesztést is kaphat. A férfit egyébként egy másik eljárásban azzal is megvádolták, hogy 2007 és 2013 között három 7 és 16 év közötti lányt molesztált az edzőtermében.     A bíró kizárta, hogy a vádlottat óvadék ellenében szabadlábra helyezzék. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?