Részleges beismerést tett az EP volt alelnöke

Eva Kaili

Arra utasította apját, hogy rejtse el az otthonában a későbbi házkutatások során megtalált készpénz nagy részét.

Részleges beismerést tett Eva Kaili, az Európai Parlament volt alelnöke, eszerint arra utasította apját, hogy rejtse el az otthonában a későbbi házkutatások során megtalált készpénz nagy részét – jelentette a La Libre Belgique című francia nyelvű belga napilap kedden.

A fogva tartott görög szocialista EP-képviselő keddi rendőrségi kihallgatásán részleges vallomást tett apjának megbízásáról, akit aközben állítottak meg a rendőrök, hogy egy pénzel teli bőrönddel távozott egy brüsszeli szállodából. Kaili korábban figyelmeztette apját a belga nyomozóknak az ügyben folytatott nagyszabású akciójára – olvasható a napilap honlapján.

Eva Kailit, valamint három társát december 9-én tartóztatták le a belga hatóságok egy korrupció vádjával indított nyomozás részeként. A rendőrség közlése szerint csaknem 1,5 millió eurót foglaltak le a brüsszeli régióban a korrupciós ügyben végrehajtott házkutatások során.

Kaili őrizetbe vett élettársa, az olasz Francesco Giorgi egy belga szocialista EP-képviselő, Maria Arena asszisztenseként dolgozott. Giorgi a múlt héten tett vallomásában beismerte, hogy tagja volt egy olyan lobbiszervezetnek, amelyet Marokkó és Katar is arra használt, hogy beavatkozzon az Európai Parlament döntéseibe.

A vádlottak között van továbbá Nicolo Figa-Talamanca, a No Peace Without Justice nevű civil szervezet igazgatója, valamint egy volt olasz szocialista EP-képviselő, Pier Antonio Panzeri is, aki jelenleg a Fight Impunity nevű, brüsszeli székhelyű civil szervezet elnöke.

Információk szerint Eva Kaili a keddi kihallgatáson Antonio Panzerit hibáztatta azért, hogy otthonában nagy mennyiségű készpénzt találtak. Azt mondta, tudott élettársa Panzerivel folytatott tevékenységéről, és arról, hogy néha pénzzel teli bőröndöket tartottak a lakásán. Azt állította, amint tudomást szerzett a pénzről, kérte, hogy azonnal adják vissza tulajdonosának, Panzerinek.

Beszámolók szerint Luca Visentini, a Nemzetközi Szakszervezeti Konföderáció főtitkára, akit szintén tizenkét napja vettek őrizetbe az ügyben elindított nyomozás során, keddi kihallgatásán azt mondta: valamivel kevesebb mint 50 ezer euró adományt kapott a Pier Antonio Panzeri vezette Fight Impunity nevű, brüsszeli székhelyű civilszervezettől. Visentini hangsúlyozza, hogy a pénzt „az adományozó rangja és non-profit jellege miatt” fogadta el.

„Tőlem nem kértek semmit, nem is kértem semmit a pénzért cserébe, és nem szabtak feltételt az adományozásnak” – mondta.

Kijelentette továbbá, hogy az adományozás nem kapcsolódott korrupciós kísérlethez, nem befolyásolta a szakszervezeti álláspontot sem Katar esetében, sem bármilyen más kérdésben. Az adománynak nem volt célja megzavari sem személyes függetlenségét, sem pedig a szakszervezeti szövetség autonómiáját – tette hozzá.

Közölte viszont: mindig hangsúlyozta, hogy nagyobb nyomást kell gyakorolni Katarra és az ott működő cégekre, elérendő a nemzetközi szakszervezet által megkövetelt normát a munkavállalók jogainak védelme terén.

A belgiumi Haren börtönének női részlegében fogva tartott volt európai parlamenti alelnöknek és társainak december 22-én csütörtökön kell megjelenniük a bíróság előtt. Arról, hogy egészen a per kezdetéig őrizetben maradnak-e, a csütörtöki meghallgatásukon születik döntés. A vád ellenük: bűnszervezethez tartozás, pénzmosás és korrupció. Az Európai Ügyészség csütörtökön kérte a volt EP-alelnök mentelmi jogának felfüggesztését.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?